A kijárási tilalom miatt a hétvégén 1293 személy ellen intézkedtek

A kijárási tilalom miatt a hétvégén 1293 személy ellen intézkedtek

Kiss Róbert rendőr alezredes azzal kezdte az Operatív Törzs hétfői tájékoztatóját, hogy hétvégén 683 személy ellen intézkedtek a maszkviselési szabályok megszegése kapcsán, illetve nyolc üzletet zártak be.

A kijárási tilalom miatt a hétvégén 1293 személy ellen intézkedtek, ebből 1258-an a kijárási korlátozást szegték meg, míg a tranzitálási szabályokat 140-en.

Ezt követően a tájékoztató sztárja, Müller Cecília arról beszélt, hogy a tesztelések esetében jelentősen csökkent a várakozási idő. Hétfő óta 1,64 millió mintavétel volt.

Figyelmeztetett a tisztifőorvos arra is, hogy mivel a fertőzések száma a napokban megugrott, sajnos számolni kell az elhunytak számának növekedésével is. Viszont az újonnan gyógyultak regisztrált száma több volt, mint az új fertőzöttek száma.

A kórházakban ápoltak száma továbbra is jelentős, de már látszik, hogy a járványgörbe lassul. Müller abban bízik, hogy ez a görbe idővel kiegyensúlyozott lesz.

Ezt követően kihangsúlyozta, hogy továbbra is fontos a védelmi intézkedések betartása, ugyanis most teremtjük meg annak a lehetőségét, hogyan tudjuk majd a karácsonyt tölteni. Arra kérte az időseket, hogy semmiképpen se menjenek tömegbe.

Lezajlott a célzott tesztelés első hete is, ennek eredményéről kedden adnak majd tájékoztatást.

Müller Cecília arra kérte az időseket, hogy a saját idősávjukat használják a saját védelmük érdekében.

Újságírói kérdésekre elmondták, hogy Aki külföldön üzleti és kereskedelmi tevékenységet folytat, és ezt igazolja, annak nem kell karanténba vonulnia.