Von der Leyen szerint a jogállamisági feltételrendszer szükséges

Von der Leyen szerint a jogállamisági feltételrendszer szükséges

Az EU hétéves keretköltségvetéséhez, valamint a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó alaphoz kapcsolódó jogállamisági feltételrendszer helyes, arányos és szükséges - mondta kedden Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Az MTI szerint egy videokonferencia keretében megrendezett eseményen arról beszélt, hogy nehéz elképzelni, hogy a feltételrendszert bármelyik tagállam ellenezhetné, mivel az kizárólag az uniós költségvetés érdekeit védi.

Amennyiben bárkinek is jogi aggályai lennének ezzel kapcsolatban, akkor az Európai Unió Bíróságához fordulhat.

"Az az a hely, ahol a jogi szövegekkel kapcsolatos nézeteltéréseket meg lehet vitatni, anélkül, hogy az többmillió ember kárára válna, akik kétségbeesetten várják az anyagi segítséget, egy igen mély válság közepette"

- tette hozzá.

Von der Leyen szerint a gazdasági válságból a kiutat a beruházások jelentik, amelyeket a 750 milliárd eurós helyreállítási alap is előmozdít. Hangsúlyozta, hogy ezekkel a forrásokkal nemcsak a gazdasági válságból lehet kilábalni, hanem digitálisabbá és ellenállóbbá is lehet tenni az európai gazdaságokat.

"Történelmileg nem sok ilyen alkalom adódik, hogy ilyen mértékben legyen lehetőségünk fejleszteni és modernizálni. Ki kell használnunk, csak rajtunk múlik"

- fogalmazott.