George Russell helyettesíti Hamiltont a hétvégén

George Russell helyettesíti Hamiltont a hétvégén

George Russell, a Williams brit versenyzője ugrik be honfitársa, a koronavírussal fertőzött hétszeres világbajnok Lewis Hamilton helyére a Mercedesbe a hétvégi Forma-1-es Szahíri Nagydíjon. A 22 esztendős Russell a Mercedes neveltje, a Williamsnek pedig a német gyártó szállítja a motorokat, így könnyen elhárult minden akadály a helyettesítés elől.

Hamiltonról kedden derült ki, hogy elkapta a koronavírust, ezért a mostani versenyt biztosan kihagyja, és kérdéses, hogy a jövő hétvégén Abu-Dzabiban sorra kerülő szezonzáró futamon rajthoz állhat-e.    

Russell a Twitter-oldalán azt írta, "hihetetlenül hálás" a Mercedesnek és a Williamsnek is a lehetőségért, Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke pedig "kisebb mérföldkőnek" tartja a fiatal brit szereplését. Ez ugyanis az első alkalom, hogy a stuttgarti istálló utánpótlás-nevelő programjának egyik tagja beülhet a Mercedes F1-es versenyautójába.

Russell a tavalyi idény elején mutatkozott be a Forma-1-ben, azóta 36 futamot teljesített a Williams volánja mögött, pontot azonban még nem szerzett. Russellt a Williamsnél a teszt- és tartalékversenyző Jack Aitken váltja majd. A 25 éves brit most mutatkozik majd be versenyen az F1-ben.

(MTI)