A járvány megjelenése óta a kormány 140 milliárd forintot tolt be a sportba

A járvány megjelenése óta a kormány 140 milliárd forintot tolt be a sportba

Semmi kétség nem férhet ahhoz, hogy az Orbán-kormánynál még válság idején is prioritást élvez a sport ágazata. A költségvetési átcsoportosításokkal rengeteg pénzt mozgatott meg a kormány, ám nem minden esetben teljesen egyértelmű, hogy milyen célt, feladatot szolgál az átmozgatott összeg - írja az mfor.hu.

Az Orbán-kormány a koronavírus márciusi megjelenésétől kezdve, cirka 140,2 milliárd forintot csoportosított át a sport területére, amik három fontosabb forrásra vezethetőek vissza:

  • a Gazdaságvédelmi Alapból, melyek a járvány negatív gazdasági hatásainak enyhítésére hoztak létre,
  • a rendkívüli kormányzati tartalékból,
  • valamint a Központi Maradványelszámolási Alapból.

Az első hullám kellős közepén 48,2 milliárdot, a nyári korlátozások feloldását követően 44,2 milliárdot, míg a második hullám kezdete óta 47,7 milliárd forintot biztosított a kormány az ágazatnak.

A lap kiemeli, hogy

a legtöbb pénzt, a különféle létesítményfejlesztések, illetve azok előkészítése vitte el március eleje óta. Összesen 104,2 milliárd forintot.

Akadt a Bozsik Stadionnak, a veszprémi uszodának és a tatabányai multifunkcionális sportcsarnoknak is, de mindemellett a versenysportra és az olimpiai felkészülésre, 9,3 milliárd forint, a sportakadémiákra 11,8 milliárd forint, és közel 4 milliárd forint jutott a Nemzeti Sportközpontoknak, a sportági szakszövetségeknek, sportstratégiák előkészítésére. Egyéb kiadásokként további 2,6 milliárd forint ment el, melyek a sport népszerűsítésével összefüggő átcsatornázást, vagy a sportcélú fejlesztéshez kapcsolódó ingatlanvásárlást jelentette.

Az egyházak sem panaszkodhattak

A sportcélú átcsoportosítások mellett az "egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások" címszó alatt további 103,2 milliárd forint ment az egyházakhoz március óta.