Arnold Schwarzenegger arról beszélt az ATV-ben, hogy az edzőtermek megnyitása lehetséges lenne

Arnold Schwarzenegger arról beszélt az ATV-ben, hogy az edzőtermek megnyitása lehetséges lenne

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában az edzőtermek kerültek a középpontba, ugyanis a legtöbb hely a járványhelyzet miatti bezárás következtében milliós nagyságrendben halmozott fel tartozást. A legnagyobb edzőtermek tulajdonosai petíciót indítottak, melyben arra kérik a kormányt, hogy nyújtson nekik érdemi segítséget.

A műsor vendége a Flex Gym tulajdonosa volt, aki elmondta, hogy az ágazatban nagyon nagy a baj, ugyanis a tavaszi leállás óta egyre nagyobb adósságot halmoznak fel az edzőtermek.

Az edzőtermek bezárásával több tízezer ember vesztette el a munkáját

A koronavírus-járvány következtében elrendelt járványügyi korlátozás révén az edzőtermek bezártak, így több ezer ember számára vált kényelmetlenné a napi testedzés, de mondhatjuk, hogy még jobban megsínylik a személyi edzők az elmúlt hetek következményeit. Bár személyi edzések tarthatók, az edzőtermeket bezárásra ítélték. A fitnesz szakma képviselői azt kérik a kormánytól, hogy ne kelljen bérleti díjat fizetniük a termek után.

Arnold Schwarzeneggert is felhívták a témával kapcsolatban, aki elmondta, hogy Amerikában Magyarországhoz hasonló cipőben járnak az edzőtermek. Szerinte azonban

maszkviseléssel, szellőztetéssel és kézfertőtlenítéssel megoldható lenne a teljes zárás elkerülése...az edzésnek folytatódnia kell.

Mint kiderült a 73 éves Schwarzeneggert a koronavírus sem hátráltathatja, így minden nap edz és biciklizik.

A tulajdonos hozzátette az edzőtermek tartalékainak kapcsán, hogy januártól szeretnék, ha a termek újra nyitva lehetnének.

Bármit megtennénk, amit az operatív törzs kér ahhoz, hogy nyitva lehessünk.

Szombaton Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke is beszélt sajtótájékoztatón arról, hogy a sportközpontok alkalmazottai óriási bajba kerültek a bezárással. 

A politikus javaslatai azok voltak, hogy

  • a kieső bevételek 80%-át ki kell pótolni, de havonta minimum egy erős hatszámjegyű összeget kellene kapjanak,
  • ennek az összegnek a mértékéről állapodjanak meg a sportágak és edzők, szakemberek képviselővel, illetve üljenek le velük tárgyalóasztalhoz.

A sportközpontok nehéz helyzetbe került dolgozóiról megfeledkeztek

A koronavírus-járvány következtében rengeteg ágazat került bajba, nincs ez másként az edzőtermek, sportközpontok alkalmazottai esetében sem - írja Facebookon Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke. Most ők és a recepciósok, dolgozók és üzemeltetők is sokszor bevétel nélkül maradtak, a kormány pedig nem foglalkozik a sorsukkal.