A WHO csak pár héten belül hagyja jóvá a nyugati védőoltásokat

A WHO csak pár héten belül hagyja jóvá a nyugati védőoltásokat

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) várakozásai szerint a szervezet szakértői heteken belül döntenek a Pfizer, a Moderna és az AstraZeneca védőoltásának jóváhagyásáról - közölte pénteken Genfben Szumija Szvamináthán, a WHO tudományos főmunkatársa.

Szvamináthán elmondta, hogy a szakosított ENSZ-szervezet "a következő pár hétben dönt a Pfizer és a BioNTech által kidolgozott potenciális vakcináról, és néhány héten belül megvizsgálja a Moderna és az AstroZeneca védőoltását is.

A WHO jóváhagyása révén felhasználhatják a védőoltást néhány olyan országban is, ahol a gyógyszerfelügyeleti hatóság még nem volt képes értékelni az azzal kapcsolatos adatokat. A Pfizer védőoltását már jóváhagyták Nagy-Britanniában és Kanadában, és várhatóan néhány napon belül engedélyezik az Egyesült Államokban is. Az első brit állampolgárt már a héten beoltották.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója közölte, hogy közel 1 milliárd adag vakcinát biztosítottak a széleskörű hozzáférést előirányzó úgynevezett COVAX program számára. Ebben 189 ország vesz részt, és a szegény, illetve a közepes jövedelmű országok számára biztosítják a vakcinát.

A WHO vezetői ismételten hangsúlyozták, hogy hosszú ideig eltart, amíg a védőoltás mindenhová eljut a világban.