Sikeres családpolitika? – Több mint 500 ezer családról nem beszél a Fidesz

Sikeres családpolitika? – Több mint 500 ezer családról nem beszél a Fidesz

Beleznay Zsuzsanna, a Jobbik Nő- és Családpolitikai Kabinetének vezetője szombat délelőtt megtartott sajtótájékoztatóján kifejtette, a Fidesz sok területen van mulasztásban, s úgy gondolják, sikeres családpolitikát folytatnak, azonban több mint 500 ezer családról egyáltalán nem beszélnek.

Ők az egyszülős családok, akik a Jobbik szerint ugyanolyan családnak minősülnek, mint bármelyik másik, így az ő problémáikat sem lehet figyelmen kívül hagyni.

Balázs Bettina szakpolitikus ismertette, 500 ezer egyszülős család van Magyarországon, felüknél pedig probléma adódik a tartásdíj fizetésével. Ismertette, sok szülő keresi meg őket, akik nem kapnak időben tartásdíjat, nem a teljes összeget kapják, vagy egyáltalán nem kapnak semmit.

A jelenlegi jogszabályi környezet nem megfelelő: nagyon könnyen kijátszható, s lényegében az fizet gyermektartást, aki akar

– hangsúlyozta Balázs Bettina.

Hozzátette, ugyan sokszor a probléma hátterében a szülők közötti konfliktus áll, az államnak azonban nem szabad hagyni, hogy ez a gyermek érdekeit veszélyeztesse.

Olyan javaslatot dolgoztunk ki, amely a tartásdíj megelőlegezését megkönnyíti, illetve alkalmazási lehetőségét kibővíti 

– ismertette.

Kifejtette, megnövelnék az egy főre jutó jövedelem összegét, amely esetén kezdeményezni lehet a megelőlegezést, s már egy havi elmaradás esetén kérni lehetne a megelőlegezést a tartásdíj teljes összegére vonatkozóan. Ezzel a lehetőséggel abban az esetben lehetne élni, ha ismeretlen helyen tartózkodik az, akinek fizetnie kellene.

A szegénységben, mélyszegénységben élő családoknak szeretnénk segíteni azért, hogy ne kelljen fél évet várniuk arra a tartásdíjra, ami jár nekik 

– hangsúlyozta a szakpolitikus.

Beleznay Zsuzsanna kitért arra is, a koronavírus-járvány az egyszülős családok munkavállalására is felhívta a figyelmet. Szülőként sok helyen kell helytállni – fogalmazott Beleznay –, ami azonban kiemelten nehéz, ha két szülő helyett egyre hárul minden.

Felszólítjuk a Kormányt arra, hogy olyan ösztönzőrendszert dolgozzon ki a munkaadók részére, amely által növelik a rugalmas- és részmunkaidős állásokat, valamint bevezetik a távmunka és home office lehetőségét. Felszólítjuk a Kormányt arra is, hogy dolgozzanak ki olyan képzési formákat, amelyekkel a gyermeküket egyedül nevelőket minél hamarabb át lehetne képezni olyan szakmára, amely által nem maradnak munka nélkül

 – zárta szavait Beleznay.