Korrupciógyanús ügyletek miatt nyomoznak a nyírségi fideszes képviselő vállalkozásai kapcsán

Ezek a látványberuházások, amit a Jót, s Jól Egyesület sorra nyer, leginkább egy bizonyos család, a Kovács család érdekeit segíti. Az itt élők többségének nincs semmilyen haszna ebből

- mondta az Alfahírnek Földi István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés jobbikos képviselője még szeptember elején. Ekkor értesült lapunk először a Géberjén élő Kovács család, azaz Kovács Sándor, a Fidesz ottani országgyűlési képviselője és fia Kovács Dániel az 500 lelkes zsákfalu Géberjén polgármesterének úgynevezett üzleti ügyeiről.

A Jót, s Jól a Szatmári Kistérségben Egyesületet vezetője korábban maga Kovács Sándor volt, de később a felesége lett a Jót, s Jól irányítója. Az egyesület így tehette meg, hogy például turisztikai beruházásra is kapjon 60 millió forint vissza nem térítendő támogatást, az ebből megvalósult kis szálloda pedig a Kovács család birtokán épült fel. A Fidesz nyírségi politikusa azonban a sok pénznél csak a még több pénz elvét követve nem állt meg ennyinél. Barátja Galambosi Csaba cége, a Gakoma Kft. minden pályázaton biztos győztes volt. Ez már csak azért sem meglepő, mert Galambosi Csaba és a Fidesz képviselőjének felesége üzlettársak voltak, ami egyértelmű összeférhetetlenséget jelent.

Amikor az Alfahír és a 24.hu is beszámolt az ügyletekről a Kovács család igyekezett elvarrni a szálakat, de elkéstek, mert Vadai Ágnes DK-s képviselő írásban kérdezte az ügyről Polt Péter legfőbb ügyészt és a rendőrség ezután kezdett nyomozni a korrupciógyanús ügyben.

A 24.hu most megtudta, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanújával rendelt el nyomozást a Kovács Sándor fideszes országgyűlési képviselő birtokán elköltött európai uniós pénzek miatt. Az október 14-én elrendelt nyomozást, jelenleg felderítési szakaszban van, vagyis gyanúsítottat még nem hallgattak ki az ügyben.

Kovácsék említett szállodájába csak elvétve érkezik vendég, de a NER-kompatibilis családnak nem kell bevételkieséstől tartania, mivel az elmúlt években több milliárd forint főleg uniós forrásból érkező vissza nem térítendő támogatások érkeztek Géberjénre, illetve a környékre. Ilyen volt a Szamosi élménytér, ahol van kilátó, de nem lehet felmenni, keszegsütő, ahol nincs mit sütni, úszómalom, ami csak egy makett, de hiábavaló látványberuházások egyik példája, az erdei iskola és tanösvény, valamint az ehhez tartozó ház kialakítása volt. Ezt is a Jót, s Jól Egyesület nyerte el, de szinte folyamatosan zárva van a 73 millióból megvalósult tanösvény.

Folyamatosan kapom a felháborodott telefonokat. Mindenki azt mondja ez vállalhatatlan és a nyomozás megindítása szerintem azt jelenti, hogy Kovács klán, talán már a Fidesz számára is vállalhatatlan. Itt az idő, hogy Szájer Józsefhez hasonlóan, a korrupciós botrány miatt Kovács Sándor is mondjon le mandátumáról

- mondta kérdésünkre Földi István, a Jobbik megyei képviselője.

A környéken élők csak helyi "Döbrögiként" emlegetik a Kovács családot. Egy másik férfi aki jelenleg közmunkás, nem vállalta nevét pedig úgy fogalmazott, hogy munkahelyteremtés helyett, Kovács Sándor és családtagjai csak szociális munkát intéznek, de hangosan senki nem mer panaszkodni, mert amikor a tavalyi önkormányzati választási kampány idején a közmunkásoknak megmondták, hogy a Fideszre kell tenni az X-et, az egyik közmunkás ezen nyíltan felháborodott. Néhány nappal később kirúgták.