Soroksári olajszennyezés: már több, mint egymillió forintot tűztek ki az elkövetők fejére

Soroksári olajszennyezés: már több, mint egymillió forintot tűztek ki az elkövetők fejére

Meghaladta az egymillió forintot a nyomravezetői díj a Ráckevei-Soroksári Duna-ágnál történt környezetszennyezés ügyében. Egy, a Facebookon megjelent beszámoló szerint 2020. december 9-10. környékén ismeretlenek nagy mennyiségű, szakemberek szerint legalább 6 köbméternyi fáradt olajat engedtek le Szigetszentmiklóson az Ádám Jenő sétány és a Tebe utca sarkánál lévő esővízgyűjtő csatornába, vagy annak kifolyójába.

A poszt szerint a hatalmas mennyiségű olaj az RSD medrébe bekerült, majd a kifolyó alatti úszóláp-nádas fogta meg a szennyezést több ezer négyzetméteren. A Natura 2000-es védett területen helyenként 20-25 centiméter vastagságban áll a fáradt olaj.

A beszámolóban azt írták, a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság szombaton szerzett tudomást a történtekről, majd példás gyorsasággal szervezték meg a védelmet és az elhárítást. Harmadfokú vízminőség-védelmi fokozat elrendelése mellett odavezényelték a szükséges véderőket és technikákat, melyek már aznap munkához is láttak.

A csatorna medrében olaj-felitató paplanokat helyeztek el, megkötő vegyszereket használtak és elkezdték kitermelni az olajat. A bekerített területről ki fogják termelni a szennyezett nádast, a megkötő anyaggal felitatott olajat, és az olajsárral terhelt iszapot is, melyeket veszélyes hulladékként szállítanak el.

Az elkövető mielőbbi megtalálása érdekében a poszt írója 500 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel, amit további civilek egészítettek ki, így jelenleg 1 millió 50 ezer forintnál jár a díj.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság tájékoztatása szerint sikeresen útját állták a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ágat veszélyeztető olajszennyeződésnek a vízügyi szakemberek, és már az eltávolításán dolgoznak. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság azonnal III. fokú vízminőségi kárelhárításai védekezést rendelt el, miután tudomást szerzett a szigetszentmiklósi csapadékvíz-elvezető csatornában megjelent szennyeződésről. A három vízügyi igazgatóság összefogásában végzett műszaki beavatkozás várhatóan 7-10 napot vesz igénybe.

A bejelentést követően a KDVVIZIG munkatársa helyszíni szemlét tartott és megállapította, hogy a torkolatnál nagy mennyiségű, sötét színű, sűrű szénhidrogén-származék található, amely a csatorna teljes hosszában, továbbá az RSD parti sávjának növényzetén is jelen van, körülbelül 2000 m2-es kiterjedésben, változó, 2-5 cm vastagságban.

A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság a feljelentést megtette, a rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomozást indított.