Brexit: hamarosan vége a 9 hónapja tartó tárgyalásoknak, a halászatról továbbra sem tudtak megállapodni a felek

Brexit: hamarosan vége a 9 hónapja tartó tárgyalásoknak, a halászatról továbbra sem tudtak megállapodni a felek

Csupán néhány munkaóránk maradt arra, hogy az Európai Unió és az Egyesült Királyság megállapodjon átfogó kereskedelmi kapcsolataikról, és továbbra is nagyon keskeny mezsgyén haladunk

- jelentette ki Michel Barnier, az EU főtárgyalója az Európai Parlament pénteki plenáris ülésén.

Barnier közölte: "Még látok esélyt a megállapodásra, de a megmaradt nagyon kevés időt hatékonyan kell felhasználni, ha azt akarjuk, hogy a megállapodás január 1-jétől életbe lépjen. Utolsó kísérletet teszünk arra, hogy a halászattal kapcsolatos vitás kérdések végére pontot tegyünk."

Barnier kiemelte,

még ő maga sem tudja, miképp végződnek a már kilenc hónapja folyó tárgyalások, de a helyzet nagyon komoly, százezrek megélhetéséről van szó.

A főtárgyaló csütörtökön még reménykedett abban, hogy a tárgyalásoknak pozitív lesz a kimenetele. A nap folyamán úgy nyilatkozott, hogy a felek akár már pénteken közös nevezőre juthatnak a továbbra is a vita tárgyát képező egyenlő piaci versenyfeltételek és a halászat szabályozásának kérdéseiről.

Mint ismert, az Egyesült Királyság január 31-én kilépett az Európai Unióból. Távozásának napján december 31-ig tartó - vagyis nem egészen két hét múlva lejáró - átmeneti időszak kezdődött el azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a majdani kétoldalú viszonyrendszer feltételeiről, mindenekelőtt egy szabadkereskedelmi egyezményről. Eddig azonban nem sikerült megállapodni. A leghevesebb vita London és az EU között az egyenlő versenyfeltételek és a halászat szabályozásának kérdéséről folyik.

Amennyiben a következő napokban sikerülne megállapodásra jutni, az egyezményt az Európai Parlamentnek és a brit törvényhozásnak is ratifikálnia kellene még az év vége előtt, hogy a szerződés az átmeneti időszak végének pillanatában, január 1-jén életbe léphessen.

(MTI nyomán)