Leállhat az amerikai gazdaság a gazdaságösztönző csomag elhúzódó kongresszusi vitája miatt

Leállhat az amerikai gazdaság a gazdaságösztönző csomag elhúzódó kongresszusi vitája miatt

Az amerikai kongresszus pénteken kénytelen volt egy külön törvényben két nappal meghosszabbítani a kormányzati intézmények finanszírozását, alig néhány órával a kormányzat leállásával fenyegető éjféli határidő előtt - számolt be róla az MTI.

A kétnapos hosszabbítás célja, hogy időt adjon a törvényhozóknak a koronavírus-válság ellensúlyozására hivatott gazdaságösztönző csomag kialakítására, miután az erről folytatott tárgyalásaik megrekedtek.

A törvényhozók előzőleg abban reménykedtek, hogy a becslések szerint 900 milliárd dolláros ösztönző csomagot a kormány éves finanszírozásáról szóló törvényhez kapcsolva tudják majd elfogadni, mintegy rákényszerítve a kongresszust arra, hogy kompromisszumra jusson a csomagról a kormány finanszírozása miatt esedékes (helyi idő szerint) péntek éjféli határidőig.

A törvényhozóknak most a hétvégén kell folytatniuk tárgyalásaikat, hogy megállapodásra jussanak és egyben jóváhagyják a kormányzati intézmények egész éves finanszírozását is.

A gazdaságösztönző csomag ügyében az egyik fő nézeteltérést azok a republikánusok által szorgalmazott törvényi megszorítások okozzák, amelyek korlátoznák a szövetségi tartalékbank rendszer (Federal Reserve) hitelezési képességét, mivel a republikánusok szerint meg kell akadályozni a túlzott kormányzati költekezést.

Brian Deese, akit Joe Biden megválasztott elnök a Nemzetgazdasági Tanács élére jelölt, ugyanakkor ellenezte, hogy a csomag olyan "szükségtelen előírásokat tartalmazzon, amelyek korlátoznák a pénzügyminisztérium és a Federal Reserve lehetőségeit a gazdasági válság elleni küzdelemben".

A demokrata és a republikánus törvényhozók egymásnak feszülése ez ügyben hónapok óta tart, miután a demokraták egy magasabb összegű ösztönző csomag elfogadását szorgalmazzák, amely lehetőséget biztosítana a tagállamok és helyi önkormányzatok segélyezésére, míg a republikánusok egy olyan lefaragott csomag elfogadását erőltetik, amely a járvány miatt keletkezett adósságok ügyében biztosítana felelősségvédelmet a vállalkozások számára.

Az ösztönző csomag várhatóan megemelné a munkanélküli ellátásokat, és esetleg közvetlen kifizetéseket is fedezhetne az amerikaiaknak. A hónap elején egy kétpárti törvényhozói csoport nyújtotta be azt 900 milliárd dolláros törvényt, amelynek alapján a jelenlegi tárgyalások zajlanak.

(MTI)