Nyíregyháza fideszes vezetése semmit nem szólt a várost érintő megszorításokról

Lengyel Máté
Lengyel Máté
Alfahír

Nyíregyháza semmilyen segítséget nem kapott a kormánytól a koronavírus elleni védekezéshez – mondta lapunknak Lengyel Máté, a megyeszékhely jobbikos önkormányzati képviselője. Kifejtette, a városnak saját maga kellett beszerezni maszkokat, amit a 65 év feletti polgároknak osztottak ki. Ehhez kapcsolódik még a bevételek jó részének elvonása is – utalt a parkolási bevételekből, a gépjárműadóból, valamint a helyi iparűzési adóból történt megszorításokra Lengyel. A város Pénzügyi Bizottságának elnöke rámutatott,

milliárdos a kiesés, amely a megszorítások miatt Nyíregyházát érte.

A pontos számokat még nem ismerik – mondta Lengyel –, a jövő évi költségvetés tervezésekor fog kiderülni, hogy hol kellett átcsoportosítani összegeket.

A kárt csak részben enyhítette, hogy a kormányzat 1,38 milliárd forintot utal a kieső iparűzés adó kompenzálására – közölte Lengyel Máté, aki úgy véli, ez bizonyos kieséseket tud pótolni, de valószínűleg nem lesz elegendő arra, hogy a kieső összeget teljes mértékben visszatöltse.

A fideszes városok milliárdokat kaptak, miután a kormány a felére csökkentette az iparűzési adót

Fejenként 1,38 milliárd forintos állami támogatást kapott önkormányzati feladatok ellátására Békéscsaba, Debrecen, Győr, Kaposvár, Kecskemét, Nyíregyháza, Sopron, Székesfehérvár, Szolnok, Veszprém és Zalaegerszeg - olvasható a december 24-én megjelent Magyar Közlönyben, számolt be róla a 24.hu. Nem lesz nehéz kitalálni mi a közös pont a fent említett városokban: mindegyik Fidesz vezetőséggel rendelkezik, ebben a kategóriában egyetlen olyan város sincs, melyet ellenzék irányítana.

Az ellenzéki városatya úgy gondolja, a város egy fillért sem kapott volna, ha nem fideszes a városvezetés, de azt is hozzátette,

egy ellenzéki városvezetés nem is hallgatta volna el, hogy a Fidesz-kormány milyen megszorításokkal sújtja az önkormányzatokat.

Nyíregyháza fideszes vezetése ugyanis semmit nem szólt a várost érintő megszorításokról – tette hozzá. Lengyel azt is élesen kritizálta, hogy a kompenzációt politikai hovatartozás alapján osztogatta a kabinet. „Ennek nem szabad meghonosodnia a közéletben és az országban!” – emelte ki.

A nyírségi megyeszékhelyet a koronavírus-válság a kormányzattól függetlenül is sújtotta. Lengyel aláhúzta,

a legjobban a turizmus sínylette meg a visszaesést,

a szektorból külön kiemelte Sóstógyógyfürdőt mint önkormányzati céget, mely 300-350 millió forintos veszteségre számíthat.

A városatya úgy látja, a járvány és a válság megmutatta,

a felmerülő problémákra helyben, a helyi közösségek tudják a legmegfelelőbb megoldást nyújtani.

Ezért – tette hozzá – az elvonások helyett plusz forrásokat kellett volna biztosítani az önkormányzatoknak, és rájuk kellett volna bízni, hogy azt az összeget mire fordítják. Lengyel szerint így jutott volna térítésmentes maszk valamennyi nyíregyházinak, nem csak a 65 év felettieknek, ezzel ráadásul a helyi textilipart, a varrodákat is megbízáshoz lehetett volna juttatni.

A Jobbik önkormányzati képviselője azt is kiemelte, ha nem vontak volna el forrásokat az önkormányzattól, akkor nagyobb mértékben be tudtak volna szállni a helyi vállalkozások bérkompenzációjába is, ami elsősorban a turisztikai ágazatban dolgozókat segítette volna.

Itthon Orbán megszorít, az osztrák „laborban" Kurz támogat

Másfél milliárd euróval (542 milliárd forint) növelte meg az osztrák kormány a települések részére összeállított koronavírus-segélycsomagot - tudósít az APA osztrák hírügynökség nyomán a Savaria Forum. Gernot Blümel pénzügyminiszter (ÖVP) elmondása szerint ezzel 2,5 milliárd euró (900 milliárd forint) áll az osztrák települések rendelkezésére, hogy a folyamatban lévő, illetve a jövőbeli projektjeiket, beruházásaikat finanszírozzák, illetve a megnövekedett feladataikat el tudják látni és ne kerüljenek csődhelyzetbe.

Lengyel hasonlóan lesújtó véleménnyel volt Szabó Tündéről, a térség fideszes országgyűlési képviselőjéről. A sportállamtitkári posztot is betöltő Szabó egyetlen napirend utáni parlamenti felszólaláson kívül semmilyen módon nem tett olyan lépéseket, amelyek akár az önkormányzatok, akár a helyi vállalkozók helyzetét megkönnyíthették volna – mutatott rá az ellenzéki városatya. Lengyel kiemelte, egy parlamenti képviselőt nem azért választanak meg, hogy „gombokat nyomkodjon”, hanem hogyha probléma merül fel a választókerületében, akkor találjon rá megoldást országos és helyi szinten is.

Az egykori Playboy-modell fideszesről egyébként tavasszal az Átlátszó derítette ki, családjában nagy mennyiségben kereskedtek maszkokkal és fertőtlenítővel, amivel nem is lenne gond, ha mindenkinek jutott volna a védekezéshez szükséges eszközökből. Ám – mint láttuk – még Nyíregyházán sem jutott maszk a város polgárainak, de márciusban az egészségügyi intézményekből is folyamatosan készlethiányról érkeztek hírek.

Lengyel Máté ugyanakkor megjegyezte, a fideszes polgármesterrel mint a veszélyhelyzet alatti egyszemélyi döntéshozóval jól együtt tudott működni az ellenzéki frakció is, mint fogalmazott, „folyamatosak voltak az egyeztetések”. A fontosabb témák idején a polgármesterrel, a fideszes és az ellenzéki frakcióvezetőkkel közös álláspontot igyekeztek kialakítani. Rámutatott, a járvány elleni intézkedéseket közösen hozták meg, a városvezetés pedig meghallgatta és alkalmazta is az ellenzék szakmai javaslatait.