Elérték az egymillió beadott vakcinát Nagy-Britanniában, és új oltási taktikába kezdenek

Elérték az egymillió beadott vakcinát Nagy-Britanniában, és új oltási taktikába kezdenek

Elérte az egymilliót a koronavírus ellen beadott oltások száma Nagy-Britanniában - közölte pénteken Matt Hancock brit egészségügyi miniszter és megerősítette: a brit oltási kampányban új menetrendre térnek át, hogy minél többen mielőbb megkaphassák az első dózist.

Hancock a Twitteren közzétett bejegyzésében hangsúlyozta azt is, hogy hétfőtől még tovább gyorsul az oltási kampány, mivel elkezdődik az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár közös fejlesztésű vakcinájának tömeges alkalmazása.

"Annak tudatában kezdjük az újévet, hogy szebb napok várnak ránk"

- fogalmazott a miniszter.

A nagy-britanniai oltási kampány december 8-án kezdődött a Pfizer és a BioNTech vállalatok által kifejlesztett oltóanyaggal.

A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) szerdán az Oxford/AstraZeneca-vakcina forgalmazását is engedélyezte és a brit kormány már aznap bejelentette, hogy ennek az oltóanyagnak a nagy-britanniai alkalmazása január 4-én kezdődik.

Az egészségügyi miniszter hangsúlyozta: ezzel emberéleteket lehet megmenteni, enyhíteni lehet az állami egészségügyi szolgálatra (NHS) nehezedő terheket és lehetővé válik a korlátozások gyorsabb feloldása.

Az eddig engedélyezett vakcinákból két dózist kell beadni.

A brit kormány mellett működő egyesített oltásügyi bizottság (Joint Committee on Vaccination and Immunisation, JCVI) ajánlására azonban a brit kormány a második dózis lehető leggyorsabb beadásáról arra helyezte át a hangsúlyt, hogy főleg a legveszélyeztetettebb lakossági csoportok tagjai közül minél többen minél hamarabb megkapják az első adagot, és így gyorsan kialakuljon náluk a koronavírus-fertőzés okozta súlyos megbetegedés elleni védettség.

Ennek értelmében az eddigi háromhetes időkülönbség helyett az első dózis beadását 12 héten belül követheti a második adag beadása.

Chris Whitty angol, Michael McBride észak-írországi, Gregor Smith skóciai és Frank Atherton walesi tisztifőorvos, valamint Jonathan Van-Tam angliai tisztifőorvos-helyettes az egészségügyi minisztérium által ismertetett közös pénteki állásfoglalásában közölte: a második adag vakcina beadása valószínűleg a védettség időtartama szempontjából nagyon fontos, rövid távon azonban jó eséllyel csak mérsékelten növeli a vakcina hatékonyságát; a megbetegedés elleni kezdeti védelem jelentős részben már az első dózis beadása után kialakul.

A tisztifőorvosok állásfoglalása szerint közegészségügyi szempontból nyilvánvalóan sokkal előnyösebb, ha a következő két-három hónapban - az első dózis mielőbbi beadására áthelyezve a hangsúlyt - kétszer annyi embert lehet beoltani, mint az, ha a két dózis minél gyorsabb beadására koncentrálva feleannyi ember kaphatja meg a vakcinát, és az ő esetükben is csak csekély mértékben emelkedik a védettség a második dózis után.

A felhívás szerint minden ezer olyan emberre, akinek gyors egymásutánban mindkét dózist beadják, ezer másik olyan jut, aki semmiféle védelemben nem részesül, márpedig ha ők is előbb megkaphatják az első adagot, náluk is jelentős, legalább 70 százalékos kezdeti védettség alakulhat ki.