Szilágyi Szabolcs: A válság idején is csak látványberuházásokra, űrprogramra költött a kormány, a haveroknak milliárdos tenderek jutottak

Szilágyi Szabolcs: A válság idején is csak látványberuházásokra, űrprogramra költött a kormány, a haveroknak milliárdos tenderek jutottak

Lényegében a fideszes időszakban indult látványberuházásokra érkezett felpántlikázott forrás, ami az önkormányzat működését vagy a járványügyi védekezést egyáltalán nem segítette/segíti. A város a diósgyőri vár rekonstrukciójára és a tapolcai strandfürdő üzemeltetésére kapott kormányzati forrást. Ami, akárhogy is nézzük, a válságot és a járványt nem állítja meg

- mondta lapunknak adott interjújában Szilágyi Szabolcs, a Jobbik miskolci önkormányzati képviselője, amikor arról kérdeztük, hogy szerinte hogyan és mivel segítette a kormány a koronavírus alatt a település önkormányzatát. Úgy véli, azzal, hogy a kormány áttolta az önkormányzatokra a vírus elleni védekezés terhét és felelősségét – többletforrás nélkül –, más területekről kellett átcsoportosítanunk pénzt, hogy a városvezetés ellássa a kormány feladatát.

A Velünk a Város frakció jobbikos tagja kiemelte, nem tud olyan önkormányzati céget mondani, amit ne érintett volna negatívan a kormányzati elvonás. Szerinte 2020-ban minden miskolci és minden önkormányzati tulajdonban lévő cég dolgozója 110%-ot tett bele a munkájába. Nem csak az egészségügyi és szociális területen dolgozók, de például a város önkormányzati rendészei, akik a közbiztonsági feladatellátáson túl az időseknek ételt szállítottak ki az otthonukba, hogy minimalizálják a fertőzésveszélyt.

"A Városgazda Nonprofit Kft.-nek az év elején, az idei költségvetésben több mint 200 millió forinttal több forrást biztosítottunk az előző évekhez képest, tekintve, hogy a városüzemeltetési feladatokra szánt források (parkok rendezetten tartása, utak kátyúzása, járdák, lépcsők javítása, fűnyírás, szemétszedés stb.) láthatóan a fideszes városvezetés alatt elégtelenek voltak. Az évközben, a járványügyi védekezés okozta kiesés miatt ezt a szándékunkat is kénytelenek voltunk korrigálni, és az előző évek szintjére visszavenni."
 

Kíváncsiak voltunk, hogy a néppárti Jobbik önkormányzati képviselője szerint mennyire terheli meg Miskolcot a jövőben az, hogy a Fidesz-kormány elengedte az iparűzési adó felét. Szilágyi Szabolcs közölte, forintra pontos számaik egyelőre nincsenek, hiszen az iparűzési adó a cég bevételéhez kötött, tehát ha nem megy úgy a cégeknek, ami azért a 2020-as évből több mint sejthető, akkor az iparűzési adó mértéke is kevesebb, de annyi bizonyos, a tavalyi számokból és a hozzávetőleges gazdasági visszaesésből prognosztizálva, hogy

több milliárd forint kiesést okoz a városnak, a cégeknek azonban lényeges segítséget nem jelent.

Lényeges segítséget a kis- és középvállalkozások számára az alkalmazottak után fizetendő járulékok elengedése jelentene, amit a nálunk fejlettebb országokban be is vezettek. Szilágyi egy egyszerű példával világította meg a problémát: Magyarországon minimálbért fizetni járulékokkal együtt 191 590 Ft/hó összeg a munkáltatónak. Ebből a dolgozó 107 065 Ft-ot visz haza. Tehát különböző jogcímeken 84 525 Ft megy az államhoz minden egyes dolgozó havi béréből. Van olyan kis- és középvállalkozás, amelyik összesen fizet nagyságrendileg egy évben ilyen mértékben iparűzési adót. Pedig ez csak egy munkavállaló járadéka és ráadásul általában egy cégnél egynél több munkavállaló dolgozik.

A nagy különbség, hogy az iparűzési adó az önkormányzathoz folyik be, a járulékot meg az államnak fizetik. Ezért nem a járulékokon csökkent a kormány, ami a cégek részére valódi segítség lenne, hanem az iparűzési adót veszi el. Ez nem más, mint a nagyvárosok bedöntésére tett aljas húzás.
 

Megkérdeztük azt is, milyen kormányzati lépésekre lett volna, vagy lenne szükség ahhoz, hogy a város fenn tudja tartani a kötelező feladatok ellátását. A Velünk a Város frakció jobbikos tagja hangsúlyozta,

"a kormány alapvető feladata a magyar emberek védelme és segítése, amiből mi itt helyben nem sokat éreztünk, hiszen ahelyett, hogy kezelte volna a pandémia által okozott válságot, a közbeszerzési értesítőkből csak azt láttuk, hogy látványberuházásokra, űrprogramra a haveroknak és barátoknak a válság alatt is milliárdos tenderek jutottak."

Szilágyi úgy véli, az optimális az lett volna, amit a szomszédos osztrák kormány is tett már tavasszal, a legelső hullám alkalmával: egymilliárd euróra pályázhattak az önkormányzatok a koronavírus okozta válság miatti bevételkiesés okán. Forintban mai árfolyamon nagyjából ez ennyi pénzt jelentett: 364251366300 Ft.

Végzetül arra kértük, mondja el, személy szerint mit tapasztalt, mennyire elégedettek az emberek a kormány eddigi válságkezelő intézkedéseivel. Az ellenzéki párt miskolci önkormányzati képviselője szerint környezetemben nemcsak mindenki érzi, de tapasztalja is, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Nincs már olyan, aki tagadná a vírus létezését, mert mindenkinek van már ismerőse, rosszabb esetben hozzátartozója, aki koronavírusos.

Ahogy a nagyvárosok, úgy az egészségügy is a teljesítőképességének határán van, bár az utóbbi esetében teljes hírzárlat van, az emberek se nem hülyék, se nem vakok, tudják, hogy baj van.

Szilágyi Szabolcs hangsúlyozta, a probléma az, hogy a kormány sunyi és gyáva módon miden felelősséget hárít magáról, mintha nem is ők vezetnék ezt az országot – megjegyzem, nem is tűnik úgy, mintha országot vezetnének –, és hárítanak, bűnbakokat keresnek, jelen esetben az olyan ellenzéki nagyvárosokat, mint amilyen Miskolc is.

"Az elvonások következtében, a működés határán a kormány saját sarát elkenve, az emberek haragját az önkormányzatokra irányítja, mintegy villámhárítóként használva minden olyan kormányzati baklövés okozta kárt az országban, ami Orbán Viktor és csapatának alkalmatlanságából adódik."