Botrányt keltett Lengyelországban egyes közszereplők soron kívüli beoltása

Botrányt keltett Lengyelországban egyes közszereplők soron kívüli beoltása

Botrányt keltett Lengyelországban az, hogy soron kívül beoltatta magát a koronavírus ellen több olyan közszereplő, aki erre egyelőre nem lenne jogosult, köztük Leszek Miller európai parlamenti képviselő, volt kormányfő, valamint több színész. Az ügyben vizsgálat indul - írja az MTI.

A soron kívüli oltásokra azután derült fény, hogy Leszek Miller, a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) politikusa múlt csütörtökön a Twitter közösségi oldalon közölte: előző nap megkapta a klinikán a vakcina első adagját. Aznap a varsói orvostudományi egyetem (WUM) - ahol a kijelölt oltóhelyek egyike működik - közölte: "többletvakcinákat" használtak fel, többek között 18 színész és a kultúra világából ismert más személyiségek oltására.

A beoltott hírességek a WUM szerint beleegyeztek, hogy részt vesznek az oltásnépszerűsítő kampányban. A művészek nevét a klinika nem közölte, de a közösségi médiában például maga számolt be a beoltásáról Krystyna Janda, az Andrzej Wajda filmjeiből is ismert, a jelenlegi kormányt gyakran bíráló színész. Megerősítette beoltását mások mellett a kormánnyal ugyancsak kritikus TVN kereskedelmi televízió programigazgatója, Edward Miszczak is.

A vakcinakészleteket kezelő lengyel hatóság azonban cáfolta, hogy a WUM az oltási programon túli szállítmányban részesült volna, a lengyel miniszterelnöki hivatal vezetője, Michal Dworczyk pedig aláhúzta: a január közepében induló oltásnépszerűsítő kormányprogramban szereplő művészek közül egyelőre senki sem oltatta be magát, Jandát és Miszczakot pedig nem kérték fel, hogy a kampányban szerepeljenek.

A soron kívüli oltások ügyében hétfőn indít vizsgálatot a lengyel állami egészségügyi biztosító, az NFZ. A lengyel igazságügyi miniszterhelyettes, Michal Wos pedig vasárnap este bejelentette: a botrány kapcsán ügyészségi eljárást kezdeményez a WUM rektora ellen.

A lengyelországi vakcinázási program keretében december végétől az úgynevezett "zéró csoport" - az egészségügy dolgozók, illetve családtagjaik, valamint a kórházban kezelt koraszülött csecsemők szülei - oltása zajlik, hétfőig több mint 50 ezren kapták meg a BioNTech-Pfizer vakcina első adagját. A politikusok közül csak azokat oltják be, akik egyben orvosok is.

Január közepétől indul a következő, elsőbbséget élvező csoport oltása, abba többek között a 65 évnél idősebb embereket, a rendfenntartó erőkben szolgálókat és a tanárokat sorolták be.

A lengyel kormány az európai uniós programon belül összesen hatvanmillió adagra kötött szerződés, amellyel harmincmillió embert - vagyis gyakorlatilag az ország felnőtt lakosságát - lehet beoltatni. Január végéig 1,5 millió adag szállítását várják. A BioNTech-Pfizer német-amerikai vakcina után az amerikai Moderna cégtől várhatók szállítmányok, az idei év első negyedévében ez mintegy nyolcszázezer további adagot jelenthet Lengyelország esetében - közölte egy hétfői interjúban Michal Dworczyk. Március végéig 2,9 millió lengyelt olthatnak be Dworczyk szerint.

Az egészségügyi tárca hétfői adatai szerint egy nap alatt a közel 38 millió lakosú Lengyelországban 4 432 új koronavírus-fertőzést regisztráltak. Kifejezetten a Covid-19 miatt 8-an, a Covid-19 és más betegségek együttes megléte miatt pedig 34-en hunytak el. A múlt hét második felében tízezer felett voltak a napi fertőzöttségi adatok, a hétfői csökkenés a hét végén végzett vírusteszt alacsonyabb számával lehet összefüggésben.