Leszedik a kukák harmadát Budapesten a kormányzati megvonások miatt

Leszedik a kukák harmadát Budapesten a kormányzati megvonások miatt

A kormányzati elvonásoknak köszönhetően Budapesten leszerelték a hulladékgyűjtő kukák közel harmadát - tudta meg a Népszava.

A fővárosi önkormányzat köszönhetően a járványnak és a kormánynak egyre nehezebb helyzetbe kerül. Karácsony Gergely főpolgármester korábban elmondta, hogy a város büdzséje 86-90 milliárd forinttal csökkent és bár abban bízott, hogy a közszolgáltatások színvonalát nem kell csökkenteni, a túlélés érdekében, most mégis megtörtént.

A fideszes városok milliárdokat kaptak, miután a kormány a felére csökkentette az iparűzési adót

Fejenként 1,38 milliárd forintos állami támogatást kapott önkormányzati feladatok ellátására Békéscsaba, Debrecen, Győr, Kaposvár, Kecskemét, Nyíregyháza, Sopron, Székesfehérvár, Szolnok, Veszprém és Zalaegerszeg - olvasható a december 24-én megjelent Magyar Közlönyben, számolt be róla a 24.hu. Nem lesz nehéz kitalálni mi a közös pont a fent említett városokban: mindegyik Fidesz vezetőséggel rendelkezik, ebben a kategóriában egyetlen olyan város sincs, melyet ellenzék irányítana.

Köztisztasági feladatokra csaknem 1,4 milliárd forinttal kevesebb jut az idén, vagyis az utcai kukák ürítésére sincs elég pénz. Bár a főváros még nem mondott csődöt, cégei lázas spórolásba kezdtek, így a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. például csaknem egyharmadával csökkentette az utcai hulladékgyűjtők számát, amiknek begyűjtése meg is kezdődött. A lépés mögötti logika, hogy a kukák csökkentésével a kukaürítő járatok száma csökken. A szemetesek csak ott maradtak meg, ahová az FKF más miatt is kijár, így például a busz és villamosmegállókban, amelyek takarítását tavaly óta szintén az FKF végzi a BKV-val kötött szerződés értelmében.

Emellett a cég az egynapos alkalmi foglalkoztatottak számát is csökkenteni fogja, akik eddig az utcák takarítását végezték el.

Csakhogy átlássuk a főváros helyzetét: az FKF Zrt.-vel kötött közszolgáltatási szerződések szerint 2020-ban a közterületek takarítására béremelési kerettel együtt 9,38 milliárd forint jutott, minderre idén már csak 7,5 milliárd forint áll rendelkezésre.

Sötétségbe borult Budapest, ezzel tiltakozva az önkormányzatok kivégzése ellen

Címlap Sötétségbe borult Budapest, ezzel tiltakozva az önkormányzatok kivégzése ellen A helyi iparűzési adó felének megvonása miatt ma este hét órakor lekapcsolták az ünnepi díszkivilágítást több városban. A Szabad Városok mozgalomhoz 38 nagyvárosi, valamint kerületi polgármester csatlakozott. Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.