Az iráni atomalku betartására szólította fel a feleket Peking

Az iráni atomalku betartására szólította fel a feleket Peking kedden, egy nappal az után az iráni bejelentés után, mely szerint Irán újrakezdte a 20 százalékos dúsítású urán előállítását.

Hua Csun-jing, kínai külügyi szóvivő keddi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: Kína minden felet arra kér, hogy őrizze meg a nyugalmát, és tartsa magát a megállapodásban vállaltakhoz. Hua szerint így biztosíthatnak teret a diplomáciai lépések számára, valamint a kialakult helyzet megváltoztatására.

A szóvivő elsődleges feladatként jelölte ki, hogy az Egyesült Államokat a felek közösen rávegyék, hogy feltételek nélkül térjen vissza a megállapodáshoz, és vonja vissza az Iránnal szembeni szankciókat.

Teheránban kedden hivatalosan is bejelentették, hogy Irán újrakezdte a 20 százalékos dúsítású urán előállítását a Fordóban működő, földalatti nukleáris létesítményében. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) január 1-jén közölte: Irán jelezte felé, hogy ismét 20 százalékosra dúsított urán előállítására törekszik, de akkor Teherán nem pontosította, hogy ez mikor fog bekövetkezni.

A 2015-ben aláírt, többhatalmi nukleáris megállapodás 3,67 százalékos korlátot ír elő Irán számára az urándúsítást illetően, annak érdekében, hogy Teheránnak több időbe teljen egy atombombához szükséges mennyiség előállítása, de a 20 százalékosra dúsított urán is messze elmarad még attól, hogy atomfegyverben legyen használható. Irán váltig állítja, hogy nem áll szándékában nukleáris fegyvert előállítani.

(MTI)