A magyar egyetemi világ ennél többet érdemel

A magyar egyetemi világ ennél többet érdemel

Lássuk be, van abban valami szimbolikus, hogy a most felállt Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kuratóriumában Csányi Sándor bankvezér mellett, ezúttal már probléma nélkül ott ülhet Lázár János volt miniszter, aki néhány éve még uzsorásnak nevezte Csányit

- mondta Brenner Koloman, online sajtótájékoztatóján.

A Jobbik országgyűlési képviselője szerint érdemes lesz majd figyelemmel kísérni, hogy az 1,2 milliárd dollár magánvagyonnal rendelkező Csányi Sándor, hány milliárddal fogja támogatni az agrártudományi egyetemet és a soproni egyetemet, ahol szintén kuratóriumi tag. 

Az már csak hab a tortán, és a Fidesz tudás és értelmiség-ellenes politikájának egy újabb lépése, hogy mindeközben a Magyar Rektori Konferencia társelnöke, egy volt kézilabda edző lett

- tette hozzá Brenner Koloman, aki szerint a néppárti Jobbik kiáll a tudás, az egyetemi szabadság és az egyetemi autonómia mellett.

A Jobbik politikusa abban reménykedik, a 2022-ben felálló új egységkormánynak javasolhatják majd, hogy az alapítványi formába átforgatott, eddig tíz egyetemről szóló döntést felülvizsgálják. Az országgyűlés alelnöke leszögezte, nem az alapítványi formával van baj, hanem azzal, hogy ezek a kuratóriumok az egyetem választott vezetőitől és az egyetemi hallgatóktól, valamint a szenátustól elvontak minden olyan döntési jogkört, ami egyébként a középkor óta igazi konzervatív értékként mindig is az egyetemi autonómia sarokkövét jelentették.

Konkrét javaslataink is vannak. Ilyen például, hogy a kiemelkedően magas adminisztratív terheket, le kell venni az egyetemi oktatók válláról. Ezen kívül, mind az oktatók, mind pedig a hallgatók heti óraterhelését csökkenteni kell, hiszen az egyetem nem általános iskola, hanem az oktató a hallgatóval közösen szerzi meg a XXI. században oly kiemelkedően fontos tudást, egy modern XXI. századi egyetemen, amelyet a Jobbik, mint egy XXI. századi modern konzervatív párt elképzel hazánkban

- jelentette ki Brenner Koloman.

Saját oktatási minisztériumra lenne szükség, mert Brenner Koloman szerint nem lehet elválasztani a közoktatást a felsőoktatástól. A Jobbik képviselője felszólította a Fideszt és a kormányt, hogy hagyjanak fel a tudás és értelmiség-ellenes politikával, az átalakítások helyett juttasson több forrást az oktatók béremelésére, a hallgatók juttatásainak emelésére, és a kollégiumi, illetve egyéb infrastruktúrális beruházásokra, hiszen ez szükséges ahhoz, hogy megfelelő tudást biztosítsunk az eljövendő értelmiségi generációknak.