Bayer Hadházynak: „Végrehajtani pedig a lónak a faszát fogja”

Bayer Hadházynak: „Végrehajtani pedig a lónak a faszát fogja”

Bayer Zsolt továbbra sem fizette ki a bíróságon megítélt 300 ezer forintnyi sérelemdíjat Hadházy Ákosnak, aki emiatt végrehajtást indított.

A Kúria még szeptemberben mondta ki: a fideszes műsorvezető megsértette Hadházy személyiségi jogait, ugyanis 2017. október 31-én azt írta blogján „HADHÁZY GECI, SZÉL DETTI NYELI.” Egy hónappal később pedig „Hadházy egy utolsó, szemét, becstelen gazember” címmel írt a képviselőről.

Bayer tavaly még ötforintosokban tervezte kifizetni a sérelemdíjat. Akkor azt írta:

Egy szép nagy zsákban fogom tanúk jelenlétében behajítani a kertjébe, szedegesse csak össze szorgalmasan, és vegyen zoknit a büdös lábára.

A műsorvezető most arról számolt be – a törvényt a maga módján értelmezve –, hogy:

mivel ezer honfitársam egyenként 300 forintot átvállalt tőlem ennek a nem is tudom micsodának fizetendő büntetésből, így jogilag én semmivel sem tartozom neki.

Bayer úgy gondolja, így most Hadházy tartozik ezer embernek, a kis anekdotát pedig azzal zárta az ellenzéki politikus felé:

Végrehajtani pedig a lónak a faszát fogja.

Természetesen nem hagyta mindezt szó nélkül Hadházy sem. Azt javasolta Facebook-bejegyzésében, hogy Bayernek jobban kellene megválogatnia a barátait, mert „azok a jelek szerint átverik”. 

Egy azaz egy pécsi hölgy küldött csak egy kisebb csomagot, amiben a dobozka súlya és a csörgés alapján ötforintosok lehettek, de azt visszaküldtük (itt jelzem, hogy a Képviselői Irodaház portáján nem vesznek át csomagokat)

 – írja Hadházy.

És szerinte Bayert átverhette ügyvédje, hiszen:

Természetesen neki személyesen kell teljesítenie felém a bíróság ítéletét, nem hátékázhatja másra és nekem sem kell mástól elfogadnom semmit (készpénzes borítékokat amúgy sem szokás felént átadni, de persze lehet, hogy a Fideszben ez még dívik).