A drónfelhasználók feje fölött 100 milliós bírságok lebegnek

A drónfelhasználók feje fölött 100 milliós bírságok lebegnek

December közepén fogadta el az országgyűlés a törvényjavaslatot, amely a drónhasználat szabályait módosítja. Ugyanakkor a változások nemcsak a drónosokat, hanem a modellezőket is érinti - mondta Facebook-videójában Dudás Róbert, a Jobbik országgyűlési képviselője.

Átment a dróntörvény, szigorítások jönnek januártól: bűncselekmény lesz más lakásáról és bekerített területéről felvételeket készíteni

Mint ahogyan arról beszámoltunk, januártól az Innovációs és Technológiai Minisztérium szigorítja a drónhasználatot. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, vagyis az ITM törvényjavaslatot nyújtott be, mely szerint januártól csak a HungaroControl applikációjának használatával reptethető pilóta nélküli légijármű.

A politikus emlékeztetett rá, hogy az országgyűlésben a módosítást megelőző hónapokban éles viták folytak a szabályozás tartalmát illetően, melyből már akkor hiányzott a szakmai szervezetekkel való egyeztetés, illetve a szakemberek véleményének meghallgatása és elfogadása. Dudás úgy látja, a január 1-jétől hatályba lépett törvényről azonnal kiderült, hogy működésképtelen rendszert vázol fel.

Kijelenthető, hogy 100 millió forintos bírságok lebegnek a drónfelhasználók és modellezők feje fölött, úgy, hogy szabályosan január elseje óta nem tudják használni az eszközeiket.

Fontos szerinte megemlíteni, hogy a környékbeli országokban mindez nem így működik: az osztrák rendszerben a drónhasználók 15 perc alatt tudnak jogosultságot szerezni arra, hogy szabályosan járhassanak el az eszközök használata során, míg Magyarországon már egy hete nem lehet jogszerűen használni ezeket.

Tegnap este újabb írásbeli kérdéssel fordultam az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz, hogy megtudjam, miért nincs oktatási dokumentáció, és ez mikorra várható. Miért nem elérhető a regisztrációs rendszer, ami a felhasználás tekintetében alapvető fontosságú, illetve mikor lesz rendeletben meghatározva a biztosítás feltételrendszere.

- hangsúlyozta az országgyűlési képviselő, aki szerint számos kérdés még továbbra is nyitott a felhasználók előtt, így a későbbiekben, ha a szakemberek újabb anomáliákat fedeznek fel a törvény kapcsán, ő továbbítani fogja azokat a Minisztériumnak.