Gémesi György: nagyjából 100 milliárd forintot vett ki az önkormányzatok zsebéből a kormány

Gémesi György
Fotó: MTI/Kovács Attila

Interjút adott az Indexnek Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének vezetője, ahol elmondta,

százmilliárd forintra becsüli azt az összeget, amelyet a kormány az utóbbi hónapok döntéseivel kivett az önkormányzatok zsebéből.

Gémesi szerint a települések a járvány elleni védekezésre eddig egy fillért sem kaptak. Az első hullám végén bekérték ugyan az adatokat a védekezésre fordított költségekről, de azóta nem történt semmi az ügyben, miközben Ausztriában összesen 2,5 milliárd eurót kaptak az önkormányzatok.

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének vezetője úgy tudja, Európában sehol nem volt elvonás, és legalább a járvány elleni védekezés költségeit kifizették az önkormányzatoknak. Magyarországon viszont már a tavasszal elkezdődött központi elvonás a parkolási díjjal.

"Nyilván nem csak az az oka a tiltakozásunknak, hogy a bevételt elveszi a kormány. Az is nagy gond, hogy az ingyenessé tett parkolás miatt összevissza parkolnak az autósok, és akik eddig reggel a munkahelyük közelében tudtak parkolni, most nem találnak helyet. A parkolási díjnak ugyanis szabályozó szerepe is van. A parkolási díj azért is van, hogy forogjanak az autók, minél többen meg tudjanak állni, elintézni az ügyeiket"

– mondta Gémesi György, aki szerint a gépjárműadó elvétele még súlyosabb csapás, országosan 36 milliárdos bevételkiesést okoz az önkormányzatoknak.

Hozzátette, "és ez csak a gépjárműadó 40 százaléka elvonásának az eredménye, ugyanis korábban, 2016 tájékán már elvették a 60 százalékát. A gépjárműadó olyan átengedett adónem, amit nekünk kellett beszedni, és korábban itt maradt az önkormányzatoknál. Az ebből származó bevételt mi útfelújításra, útépítésére fordítottuk."

Ezt követően a vállalkozóknak adtak könnyítéseket: a helyi iparűzési adót korábban decemberig kellett feltölteni, most majd csak március végéig kell. Csakhogy a polgármesternek február 15-ig kell a költségvetést beterjeszteni a képviselő-testület elé, így nem tudják majd, hogy mekkora bevétellel számolhatnak. Ráadásul ennek az iparűzési adónak is elengedték egy részét.

Gémesi hangsúlyozta,

"azt sem tudjuk még, ennek mi lesz ennek a következménye. A lényeg az, hogy nem látom a most készülő idei költségvetés bevételi oldalán, hogy mivel kalkulálhatok."

A MÖSZ elnöke szerint csak Gödöllőnek több mint 1 milliárd forintos kiesést jelenthetek ezek a tételek. Csakhogy a kormány ezután azt is megtiltotta, hogy az önkormányzatok változtassanak a saját adóikon, így kompenzációt sem tudtak biztosítani maguknak

"Csak mellékesen jegyzem meg, hogy az autópályadíjakat megemelték, és öt új állami utat díjasítottak. Tehát amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek. Nekünk nem lehetett bevezetni ezt a díjat a nehézsúlyú gépjárművekre, ami abszolút logikus és jogos lett volna"

– közölte Gémesi.