Súlyos következményektől és katasztrofális erkölcsi kudarctól tart a WHO igazgatója

Súlyos következményektől és katasztrofális erkölcsi kudarctól tart a WHO igazgatója

Tedros Adhanom Ghebreyesus, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) igazgatója súlyos következményektől és katasztrofális erkölcsi kudarctól tart, melyeket az okozhat, hogy jelen állás szerint egyenlőtlenül történik majd a vakcinák elosztása a világ országai között.Tedros szerint nem igazságos, hogy a gazdagabb országokban élő fiatal, egészséges emberek előbb kapnak oltást, mint a szegényebbekben élő veszélyeztetett emberek, közli a BBC.

A vezető arról is beszélt,

a 49 leggazdagabb ország már eddig is 39 millió vakcinát kapott, míg van olyan szegény ország, ahova mindösszesen 25 dózis érkezett. 

Tedros hétfőn a WHO igazgatósága előtt osztotta meg gondolatait, s közölte: világosan ki kell mondani, egy katasztrofális erkölcsi kudarc felé halad a világ, és ennek árát a legszegényebb országokban élő emberek életével, illetve életkörülményeinek romlásával fogják majd megfizetni. Úgy véli, a vakcinák igazságtalan eloszlása miatt el fog húzódni a járvány, a szegényebb országokban pedig tovább kell majd fenntartani a korlátozásokat, így ennek további emberi, illetve gazdasági szenvedés lesz a következménye. 

A WHO igazgatója mindezek fényében arra kéri az országokat, köteleződjenek el a februárban induló, Covax névre keresztelt globális vakcinaelosztó program mellett.

A Covax-ba eddig a WHO több mint 180 tagállama szállt be. A kezdeményezés célja:

az országok régiónkénti összefogása, melyek közösen jobb alkupozícióban tudnak majd tárgyalni a gyógyszergyártókkal.

A világon 92 ország van, melyek vakcináit donorprogramok révén fogják majd megvásárolni. Számukra a WHO kétmilliárd vakcinát kötött le összesen öt gyártótól, azonban megvan a lehetőség további egymilliárd vakcina beszerzésére. 

Tedros abban bízik, hogy április 7-én, az egészségügyi világnapon már a Föld összes országában megkezdődhet a tömeges oltás.