A Jobbik üdvözli Biden beiktatását, Gyöngyösi Márton az EP-ben a demokrácia erősödéséről beszélt

A Jobbik üdvözli Biden beiktatását, Gyöngyösi Márton az EP-ben a demokrácia erősödéséről beszélt

Ha minden a terveknek megfelelően zajlik, ma fogják beiktatni az Egyesült Államok 46. elnökét, Joe Bident. A demokrata politikus hivatalba lépését a Jobbik is üdvözli.

Mai felszólalásában Gyöngyösi Márton az Európai Parlament plenáris ülésén is úgy fogalmazott, bíznak abban, hogy az új elnök új lendületet tud adni az Egyesült Államoknak, felülemelkedve az elmúlt hónapok és évek csatározásain.

Brüsszel vs. Moszkva - a Jobbik eljutott egy erősen Oroszország-kritikus pozícióig

A kormánypárti sajtó a napokban ismét a Jobbik esetleges orosz kapcsolatával foglalkozott, éppen ezért lehet érdekes, illetve nyer ismét aktualitást a Political Capital Autoriter árnyékok az Európai Unióban című tavaly szeptemberben publikált tanulmánya. Ebben gyakorlatilag azt vizsgálták, hogyan szavaznak az egyes magyar EP-képviselők az autoriter rezsimekkel kapcsolatos határozatokról, jogszabály-tervezetekről.

"Úgy gondoljuk, hogy minden világnézeti különbségen túl összeköt bennünket a demokratikus intézmények, a jogállamiság és a fair politika tisztelete"

- hangsúlyozta a jobbikos EP-képviselő.

A Jobbik egyébként abbéli reményét is kifejezte, hogy az előttünk álló időszak ezekről az értékekről fog szólni,

"és nem a múlt sérelmeinek felhánytorgatásáról, és a bosszú politikájáról, hiszen úgy gondoljuk, hogy ebben a nehéz időszakban Amerikának és a világnak is stabilitásra van szüksége. Meggyőződésünk, hogy ennek a stabilitásnak kulcsfontosságú eleme az Európa és Amerika közötti kapcsolatok helyreállítása, amelyhez lehetőségei szerint a mi pártunk is hozzá kíván járulni".

Jobbik: Donald Trump vereségével a populista hazugsággyártás szenvedett vereséget

A Jobbik pártja Facebook-posztban gratulált Joe Biden győzelmének az amerikai elnökválasztáson. Ahogy fogalmaznak "Donald Trump vereségével a napi politikai gyakorlattá emelt populista hazugsággyártás, félrevezetés és a tényeket figyelmen kívül hagyó tömegmanipuláció szenvedett vereséget. A normalitás és az emberek józansága kerekedett felül.".

Ahogy arról Gyöngyösi Mártoin is beszélt, a Jobbik szándéka szerint Joe Biden elnöksége az Egyesült Államok és a világ számára is egy kiszámíthatóbb és biztonságosabb időszakot hoz majd,

"nem utolsósorban pedig a demokrácia és a jog megerősödését a populizmussal és a politikai gátlástalansággal szemben, különösen azért, mert erre hazánknak, Magyarországnak is igen nagy szüksége volna".