Moszkvában újból megnyitják a múzeumokat, a színházakba több nézőt engedhetnek be

Moszkvában újból megnyitják a múzeumokat, a színházakba több nézőt engedhetnek be

Moszkvában péntektől ismét megnyitják a múzeumokat és a könyvtárakat, valamint a gyermek szabadidőközpontokat, a színházak, mozik és koncerttermek engedélyezett kihasználtságát pedig 25-ről 50 százalékra emelik, ezt Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere a csütörtöki blogjában közölte.

A napköziotthonokat, gyerekmegőrzőket, gyereksarkokat, sportiskolákat és hasonló létesítményeket szintén csak félig szabad feltölteni, mint ahogy a múzeumok, könyvtárak, előadótermek kapacitását is csak félig lehet kihasználni. Hasonló a helyzet a tömeges sport- és reklámrendezvényeknek otthont adó létesítményekkel, írja az MTI.

A fővárosi vállalatoknak alkalmazottjaik 30 százalékát továbbra is távmunkában kell foglalkoztatniuk a járványhelyzet jelentős javulásáig illetve nem változik a vendéglátóipari létesítmények és szórakozóhelyek 23 órai zárásra vonatkozó korlátozás is.

Ugyancsak érvényben marad az a rendelkezés, miszerint a 65 évnél idősebbek és a krónikus betegek maradjanak otthon, ha azonban az ehhez a kategóriához tartozó lakosok már megkapták a védőoltást, ismét igénybe vehetik majd a tömegközlekedést. Az erre a célra is használható társadalombiztosítási kártyájuk blokkolását feloldja a moszkvai önkormányzat.

Kirill Dmitrijev, az oroszországi oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva közölte:

"egészen hamarosan" megkezdődik a Szputnyik V vakcina Magyarországra szállítása.

Mint mondta, kisebb tételek már februárban Budapestre érkezhetnek.

A csütörtökön közzétett hivatalos adatok szerint Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 21 887-tel 3 633 952-re emelkedett. A napi növekmény 0,6 százalék, az új esetek 10,8 százaléka tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 533 789, a halálos áldozatoké 612-vel 67 832-re, a felépülteké pedig 26 902-vel 3 054 218-ra emelkedett. Az országban a járvány kezdete óta több mint 98 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 410 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírusos fertőzés gyanújával 634 201 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.