Az országos tisztifőorvos sem tudja, hogy Szijjártó Péter hány orosz vakcináról állapodott meg?

Az országos tisztifőorvos sem tudja, hogy Szijjártó Péter hány orosz vakcináról állapodott meg?

Az operatív törzs pénteki tájékoztatójához jól apropóval szolgált volna Szijjártó Péter külügyér pár órával korábbi moszkvai bejelentése, azonban aki arra számított, hogy Müller Cecília országos tisztifőorvos bármilyen információval szolgál majd a Szputnyik V vakcináról, annak csalatkoznia kellett. Mindenesetre legalább örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a külügyminiszter "jelentősebb mennyiségű" orosz vakcináról állapodott ma meg, de hogy konkrétan ez hány magyar embert érint, és mikor, vagy egyáltalán mennyiben változik meg emiatt az oltási terv, arról semmit nem tudtunk meg. Legalábbis tőle nem, végülis, a részletekről egy fideszes politikus is be tud majd számolni, ha úgy vesszük. 

Szijjártó Moszkvában jelentette be: rengeteg vakcinát vásárolunk Oroszországtól

Nagy mennyiségű koronavírus elleni orosz vakcinát vásárolt Magyarország Oroszországtól - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszterrel közös moszkvai online sajtótájékoztatóján. Szijjártó Péter a sajtótájékoztatón arról beszélt, nem lehet kétséges, hogy a sikeres védekezés alapfeltétele az oltás, és ezért az elmúlt időszakban tárgyalásokat folytattak Oroszországgal.


Közölte ugyanakkor, hogy jelenleg 3959 személy van a koronavírus okozta betegségek miatt kórházban, közülük 274-en lélegeztetőgépre is kerültek, és bár a más - jellemzően külföldi országokban (a szerk.) - már a harmadik hullám tombol, itthon javuló adatokról lehet beszámolni. De tudjuk jól, hogy a járvány zajlik, indokolt fenntartani a korlátozó intézkedéseket - magyarázta Müller Cecília. Egyébként az elmúlt 24 óra halálos áldozatai között van egy 51 éves beteg is.

A szennyvizek vizsgálata is kedvező tendenciát mutat. Győrben, Pécsen és Szombathelyen emelkedik, Szekszárdon, Szolnokon és Veszprémben egyértelműen csökken, a többi városban, illetve Budapesten és az agglomerációban stagnál és alacsony a szennyvízben mért víruskópiaszám.

A tiszti főorvos továbbra is az oltakozásra szólította fel az egészségügyi dolgozókat. Eddig összes 138.983 fő kapott koronavírus elleni védőoltást, 5.815 fő pedig már a második vakcináját is megkapta - ezt követően 7-10 nap alatt alakul ki a teljes védettség, de az óvintézkedéseket (így a maszk viselését) nekik is be kell tartaniuk, mert még nagyon alacsony az átoltottsági arány a társadalom egészét nézve. 

Azt egyébként nem árulta el, hogy hány egészségügyben dolgozó orvos, ápoló részesült eddig az oltásban - de erre rákérdezünk.

Jó hír, hogy magyar kutatóknak sikerült egy beteg mintájából kimutatni a koronavírus brit mutációját, sőt, a vírus szaporodott szövettenyészeten is, így azt tudják a hazai szakemberek is vizsgálni. Ez azért örömteli, mert ezeket az eredményeket is be lehet vonni a magyar vakcinakészítés folyamatába, amely oltóanyag a tervek szerint minden mutáció ellen védelmet biztosít.

Az operatív törzs nem örülne annak, ha a vendéglátó helyek a tiltások dacára kinyitnának, a korlátozó intézkedések a magyar emberek védelmében születtek meg, a szabályok megszegése intézkedést von maga után.

Egy nagykanizsai vendéglátósnál betelt a pohár: újra kinyitnak, máskülönben tönkremennének

Az érvényben lévő korlátozásoknak eddig eleget tettünk, de mivel semmiféle támogatást nem kaptunk a kormány részéről /az út szélén lettünk hagyva/ az ígéretek ellenére, gondolok itt vállalkozás támogatás, bértámogatás /amit nyújtanak az vicc!!/, így 3 hónap után mi sem kívánjuk tovább támogatni a kormány munkáját, főleg azok után, hogy az semmiféle eredményre nem vezet!



Fontos, hogy az országos tisztifőorvos szerint továbbra sincs olyan vakcina a piacon, amivel be lehetne oltani a kismamákat.

"Nincsen dublőröm" - reagált Müller Cecília arra a Gődény által terjesztett álhírre, miszerint nem őt, hanem csak egy hasonló nőt oltottak be a koronavírus ellen.