Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő szerint muszáj elkezdeni részlegesen nyitni, különben "kő kövön nem marad"

Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő szerint muszáj elkezdeni részlegesen nyitni, különben "kő kövön nem marad"

A szabályozott és részleges nyitást sürgeti Facebook-oldalán Kunetz Zsombor, egészségügyi szakértő.

Karácsony és Szilveszter kapcsán még a múlt évben kisebb-nagyobb összegekben fogadtam volna arra, hogy a karácsonyi...

Közzétette: Dr. Kunetz Zsombor MBA – 2021. január 25., hétfő

Kunetz posztjában azt írja, szerinte nem jöttek be azok az előrejelzései, amelyek alapján a tavalyi év végére ismét zsúfolásig telnek a kórházak, az adatok és a tények alapján pedig arra következtet, hogy – a szigorú maszkviselésnek, az iskolák bezárásának és a munkahelyek leállásának köszönhetően – lassult a fertőzés üteme.

Megjegyzi,

"az nem fenntartható, hogy örökké leálljanak a munkahelyek, az iskolák. Ez nemcsak a munkanélküliek, és a vagyonukat, megélhetésüket elvesztők számát, hanem a társas kapcsolatok brutális rombolásán keresztül komoly pszichés, és testi károsodásokat is okoznak."
 

Az egészségügyi szakértő úgy fogalmazott,

"Ki kell nyitnunk! Ha nem is teljesen, de szabályozottan és részlegesen. Sokkal jobban járunk így, mintha ez spontán először titokban, zugkocsmánként történne meg egy forradalommal kísérve. Az látszik, hogy NEM lesz gyorsan elég megfelelő oltóanyag, tehát NEM várhatjuk meg az átoltottság megtörténtét, mert itt kő kövön nem fog maradni."

Éppen ezért azt javasolja, hogy a folyamatos oltással párhuzamosan, szigorú szabályok mellett, de induljon újra az élet. Úgy véli, a részleges nyitáshoz, a szigorítások enyhítéséhez az egész társadalom összefogására szükség lesz.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy szerinte

  • zárt térben korlátozni kellene a légköbméter szerinti emberszámot;
  • mindenhol elérhetővé kellene tenni az automata kézfertőtlenítőket;
  • a vendéglátóipari egységek teraszain az asztaltársaságok közt biztonságos távot kellene hagyni;
  • zárt terekben csak egymástól a megfelelő távolságot betartva, minimum FFP2-es maszkban kellene tartózkodni;
  • az iskolákban (elsősorban középiskolákban és egyetemeken) pedig újra kellene indítani a tanítást, ám szintén csak és kizárólag FFP2-es maszk viselése mellett.

Kunetz Zsombor arról is írt bejegyzésében, hogy véleménye szerint a kormánynak a sokak által megkérdőjelezett minőségű kínai vakcina helyett arra kéne költenie a pénzt, hogy mindenki számára elegendő FFP2-es maszkot szerez be.

A szakértő hangsúlyozta,

"még egy év nem mehet rá arra, hogy a járvány határozza meg a napjainkat, mielőbb újra kell indítani az életet, mivel a járvány a gazdasági szempontok mellett "a társas kapcsolatok brutális rombolásán keresztül komoly pszichés és testi károsodásokat" is okozhat."