Csepel fideszes önkormányzata szembe került Németh Szilárddal és a kormánnyal

Csepel fideszes önkormányzata szembe került Németh Szilárddal és a kormánnyal

Bár Csepel fideszes önkormányzata igencsak aktív pártpropagandát folytat a közösségi médiában, a háttérben a kerület vezetése koránt sincs jó viszonyban a kormányzati szereplőkkel, és ennek már kézzel fogható, traumatikus nyomai is vannak.

A kerület fideszes polgármestere, Borbély Lénárd és az ugyancsak csepeli illetőségű Németh Szilárd államtitkár között fagyossá vált a viszony, ezt helyi forrásokra hivatkozva a 24.hu cikkében azzal magyarázták, hogy Németh egyre kevésbé tudott uralkodni Borbély felett, amiben önkénytelenül is közre játszhatott, hogy Némethnek semmilyen pozíciója nincs Csepelen, hiszen támogatottsága alacsony: minden választáson elbukott.

A honvédelmi államtitkár 2014-ben és 2018-ban is kikapott egyéniben az ellenzéki Szabó Szabolcstól, így csak listáról került az Országgyűlésbe. Mivel az önkormányzatnál sem tölt be semmilyen pozíciót, Németh Szilárdnak gyakorlatilag nincs köze Csepelhez, így érthető, ha a vele szemben magabiztos győzelmeket arató Borbély Lénárd polgármester szerette volna önállóbban végezni munkáját.

Ahogy arra a cikkben rávilágítanak, az ellenséges viszony többek között a sportberuházásokkal kapcsolatban jelent meg, Németh közpénzből létrehozott alapítványa, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) ugyanis úgy húzott fel egy birkózó akadémiát és úgy tervezi a helyi focistadion felújítását is, hogy abba az önkormányzatnak nem enged beleszólást, sőt, még nem is válaszolnak kérdéseikre. Feltűnő ezen túl az is, hogy a két politikus már nem jelenik meg együtt a nyilvánosság előtt, több mint két éve nem készült róluk közös fotó az állami hírügynökségnél.

Talán Németh Szilárd kormányzati lobbitevékenységének köszönhető, de a kerület fideszes vezetése a kormányzattal sem áll jó viszonyban, és ennek sokkal komolyabb következményei lettek, mint a sportberuházások körüli bizonytalanságok és erőfitogtatások.

A csepelieket érintő legfontosabb kérdés jelenleg a HÉV-vonal tavaly nyáron történt leállítása – erről már írtunk bővebben: a szigetet a nagykörúti Boráros térrel összekötő HÉV-et a Kvassay-híd felújítása miatt kellett leállítani. Ám a híd hiába készült el határidőre, a HÉV-et jelenleg sem használhatják az utasok, mert egy bődületes munkaszervezési hiba miatt a vonal egy másik szakaszán csak most kezdik el szétbontani a pályát, hogy a leendő atlétikai stadion felé vezető alagutakat megépítsék.

Emiatt már tudható az is, hogy szeptemberig maradnak a pótlóbuszok, ezzel tovább sanyargatva a közel nyolcvanezres kerület lakosait, nem utolsó sorban a szükségesnél jobban kitéve őket a járványveszélynek.

Ezzel kapcsolatban figyelhető meg Borbély Lénárd szerepe is: a polgármester még novemberben levelet írt Mager Andrea nemzeti vagyonkezelésért felelős miniszternek a tervezett alagútépítések miatt, és leveléből már kiolvasható volt a jogos felháborodás amiatt, hogy neki, mint helyi vezetőnek nem is szólnak arról, mi lesz a kerület közlekedésével. Hab a tortán, hogy Borbély terelő választ kapott a miniszter helyettesétől. 

Mindezekből jól látható, hogy a térség fideszes helytartója és a kormány is már-már ellenzékiként kezeli a csepeli kerületvezetést, ami elég nagy luxusnak tűnik annak fényében, hogy a 2019-es önkormányzati választásokon 23 kerületből csupán 7-ben tudtak nyerni.