Merkel szerint nyár végéig minden felnőttet be tudnak oltani Németországban

Merkel szerint nyár végéig minden felnőttet be tudnak oltani Németországban

Szeptember 21-ig a gyerekeket nem számítva mindenkit be lehet oltani a 83 millió lakosú Németországban

– mondta Angela Merkel kancellár az MTI szerint hétfőn Berlinben.


A német kancellár a december végén elkezdett oltási kampány első tapasztalatairól a tartományi kormányfőkkel, oltóanyagokat gyártó cégek vezetőivel és a vakcinabeszerzést az EU-tagországok képviseletében végző Európai Bizottság szakembereivel folytatott megbeszélése után tartott sajtótájékoztatót.

A tanácskozáson egyetértésre jutottak abban, hogy

  • nem kell megváltoztatni az oltás ütemezését, vagyis nem kell a gyártók által ajánlottnál hosszabb ideig várni a második adag beadásával, hogy minél hamarabb minél több ember megkaphassa legalább az első adagot.
  • nem szükséges változtatni a társadalmi csoportok rászorultsága alapján összeállított fontossági rangsoron, vagyis elsősorban nyolcvan éven felülieknek, az idős- és az ápolási otthonok lakóinak és dolgozóinak, a kórházi orvosoknak és ápolóknak biztosítják az oltást, míg a második helyen kiemeltek közé mások mellett a hetven éven felüliek, a valamely alapbetegség miatt súlyosan veszélyeztetettek, a harmadik helyen kiemeltek közé pedig többek között a 60-70 éves korosztály tagjai és a betegségük miatt közepesen veszélyeztetettek tartoznak.

Ugyanakkor a szövetségi kormány és a járványügyi védekezésért - így az oltások beadásáért is - felelős tartományi kormányok megállapodtak egy úgynevezett nemzeti oltási terv felállításában.

Markus Söder bajor miniszterelnök a tájékoztatón elmondta,

kifejlesztenek egy "közös platformot", amely a vakcinaszállítmányok érkezésével és a szövetségi kormány által felügyelt szétosztásával kapcsolatos adatokat tartalmazza majd, és az oltás megszervezésében - a többi között az időpontok kiadásában - segíti a tartományokat.

Németországban hétfőig a lakosság nagyjából 2,8 százaléka, 2 467 918 ember kapott védőoltást, közülük 532 562 embernek az oltás mindkét adagját beadták már.