A demokraták szerint Trump úgy irányította híveit a Capitoliumra, mint egy "töltött ágyút"

A demokraták szerint Trump úgy irányította híveit a Capitoliumra, mint egy "töltött ágyút"

Donald Trump előző amerikai elnök úgy irányította híveinek tömegét a washingtoni kongresszus épületére, mint egy "töltött ágyút", és ezzel minden törvényhozó életét veszélyeztette - állítják a képviselőház demokrata párti tagjai.

Szoros a kapcsolat az előző elnök választási csalással kapcsolatos alaptalan vádjai, illetve a Capitolium több halálos áldozatot követelő, január 6-i ostroma között - írták a politikusok az arra vonatkozó indoklásban, hogy miért kellene Trumpot bűnösnek találni az ellene indított alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) során, és eltiltani közhivatal viselésétől.

Kiemelték, hogy Trump "félreérthetetlenül" felelős az amerikai demokráciát közvetlenül veszélyeztető cselekményekért, ezért el kell ítélni a szenátus jövő heti ülésén.

"Fellépése a kongresszus minden egyes tagjának életét veszélybe sodorta, ahogy a hatalom békés átadását is, és nemzetbiztonsági veszélyt jelentett"

- szögezték le az eljárásban a vádat képviselő demokrata párti politikusok.

"Ez pontosan az a fajta alkotmányos szabálysértés, amelynek eltiltást kell eredményezni a szövetségi hivatal viselésétől".

Kedden várhatóan Donald Trump ügyvédjei is benyújtják tervezett jogi érvelésük vázlatát. Egyikük, David Schoen előző nap közölte a Fox News adásában, hogy szerintük az eljárás alkotmányellenes, az előző elnök hivataltól való eltiltását célzó törekvések pedig demokráciaellenesek, a támogatói előtt mondott beszédében elhangzott kijelentések pedig a szólásszabadságot garantáló első alkotmánykiegészítés hatálya alá tartoznak.

A demokrata párti képviselők ezek közül egyik érvvel sem értenek egyet.

"Trump személyesen felelős a Capitolium elleni erőszakos támadásért. Akkor indult ellene az eljárás, amikor még hivatalban volt. A mandátuma lejártát követően lefolytatott eljárás melletti érvek erősebbek, mint bármelyik hasonló korábbi esetben".

(MTI nyomán)