Izrael szerint már csak fél év kell Iránnak az atombomba elkészítéséhez

Izrael szerint már csak fél év kell Iránnak az atombomba elkészítéséhez

Juval Steinic izraeli energiaügyi miniszter szerint Iránnak mintegy fél évre van szüksége ahhoz, hogy képes legyen atombombát előállítani - jelentette a Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság internetes kiadása kedden - számolt be róla a Magyar Távirati Iroda tudósítója. 

Az izraeli miniszter majdnem kétszer annyi időt becsült az első atombombához szükséges hasadóanyag létrehozásához, mint amire a Joe Biden elnök vezette amerikai kormány külügyminisztere, Anthony Blinken számít.

Izrael tisztában van a Biden-kormány szándékával, hogy ismét érvényesítsék a 2015-ben Iránnal megkötött nemzetközi nukleáris megállapodást, amelyet Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök mindig is ellenzett.

Washington azzal érvel, hogy az előző, Trump-adminisztráció kilépése az egyezményből visszaütött, mert arra késztette Teheránt, hogy hagyjon fel nukleáris tevékenységének korlátozásával.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter múlt hónapban, a hivatalba lépése előtti napon azt mondta, hogy a "kitörési idő" - azon időszak, amelynek során Irán a bombakészítéshez megfelelő tisztaságúra dúsíthatja a rendelkezésére álló uránt - az egyezményben meghatározott egy évről mintegy három-négy hónapra csökkent. Blinken a nyilvánosan elérhető jelentésekre alapozta ezt a véleményét.

Steinic szerint a Trump-kormány súlyos károkat okozott Irán nukleáris projektjének és arzenálja kiépítésének. "A dúsításban fél évre van szükségük az áttöréshez, ha mindent elkövetnek érte" - nyilatkozta a Kan közszolgálati rádiónak, közel kétszer annyi időre becsülve ezt a időtartamot, mint Blinken. "Ahhoz, hogy több nukleáris fegyverük legyen, egy vagy két évre van szükségük" - tette hozzá.

Teherán tagadja, hogy nukleáris fegyverek gyártására törekedne, de a közelmúltban felgyorsította urándúsítással az egyezmény megsértését. A megállapodást 2019-ben kezdte áthágni, miután az Egyesült Államok 2018-ban visszalépett az alkutól és ismételten szankciókat vezetett be az iszlám köztársaság ellen.