Mészáros Lőrinchez került a Fidesz székházbotrányának emblematikus épülete

Mészáros Lőrinchez került a Fidesz székházbotrányának emblematikus épülete

Az Antall-kormány titkos rendelete értelmében 1993-ban közös pártszékházként kapta meg a belvárosi tiszti kaszinó épületét az MDF és a Fidesz, a két párt azután villámgyorsan el is adta azt az MKB Banknak. Az MDF 833, a Fidesz pedig 697 millió forintot kapott az épületért. Ebből a pénzből építette ki a Fidesz a mai napig is a gazdasági hátországot adó cégbirodalmát Simicska Lajos pártpénztárnok segítségével. Többek küzt ebből a pénzből vásárolták meg az Orbán Viktor apjának érdekeltségébe tartozó Dolomit Kft. üzletrészét, amit azután a névérték töredékéért adtak el a Dolomit Kft.-nek. A kormányfő apja így vált gazdaggá. Az akkori székházügylet megrendítette az addig népszerű Fideszt, így 1994-ben 7,01 százalékkal épphogy megugrották a parlamenti küszöböt.

A tiszti kaszinó épülete most „visszatért” a Fidesz közelébe:

az ingatlan végső tulajdonosa december közepe óta a Mészáros Lőrinchez kötődő Status Property Magántőkealap – írja a 24.hu. A lap felidézi, az épületet 1993-ban felújították, majd a pénzintézet ingatlanhasznosító cégébe apportálták, így az utolsó időben az MKB Üzemeltetési Kft. volt a tulajdonos. Az anyabank tavaly novemberben közleményben jelezte, ez a kft.-je saját vállalkozást alapított Status Palace Kft. néven, az azonban nem szerepelt benne, hogy

ebbe egy újabb apporttal azonnal át is pakolták a teljes bankszékházat.

Az ingatlan a földhivatali nyilvántartás szerint december 12-én került a Status Palace Kft.-hez, majd a kft.-t az MKB Üzemeltetés Kft. mint anyacég eladta a Status Real Estate Kft.-nek. Ennek pedig a Mészáros-féle pedig a Status Property Magántőkealap tulajdonosa.

A székházügylettel kapcsolatos kérdésekre az MKB Bank üzleti titokra hivatkozva nem válaszolt, de a tulajdoni lapokból kiderült,

a székház mindkét, külön helyrajzi számon nyilvántartott részére 4,55 milliárd forintos jelzálogot jegyeztek be.