Tampa polgármestere megünnepelné az NFL-bajnoki címet

Tampa polgármestere megünnepelné az NFL-bajnoki címet

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet ellenére a város lakóival közösen ünnepelné meg Tampa polgármestere, hogy a Buccaneers vasárnap – magyar idő szerint hétfő hajnalban – megnyerte a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjét, az 55. Super Bowlt. Jane Castor a Tampa Bay Times című lapnak azt mondta, lehetetlennek tartja, hogy ne ünnepeljék meg a közösségük számára „történelmi eseményt”. A polgármester hozzátette, az ünnepség részleteit a Tampa Bay Buccaneersszel is egyeztetniük kell még, így az esemény részletes terve keddre, vagy szerdára készülhet el.

A döntőben a 43 éves Tom Brady által vezetett Bucs 31-9-re győzött a tavalyi bajnok Kansas City Chiefs ellen, az irányító a tizedik Super Bowlján a hetedik diadalát aratta, és pályafutása során ötödik alkalommal választották meg a finálé legértékesebb játékosának. A Tampa másodszor hódította el a Vince Lombardi-trófeát, és ez az első csapat az NFL történetében, amelyik saját stadionjában játszhatott nagydöntőt, és meg is nyerte azt.

Super Bowl: elmaradt a címvédés, Brady és Gronkowski újra a csúcson

Harmadház, azaz 22 ezer néző előtt rendezték meg az LV. Super Bowlt, az amerikaifoci-liga nagydöntőjét vasárnapról hétfőre virradó éjjel. A kevés néző oka természetesen nem az érdektelenség, hanem az egészségügyi előírások. Hét és fél ezer jegyet egészségügyi dolgozóknak osztottak ki.

Az aggodalom természetesen jogos, de ha el tudjuk érni, hogy az emberek többsége viselje a maszkját, akkor jelentősen csökkenthetjük és kontrollálhatjuk a vírus terjedését

– jelentette ki Jane Castor a közös ünneplés veszélyeit firtató kérdésre válaszolva. Példaként a város jégkorongcsapatának, az NHL-ben címvédő Tampa Bay Lightningnak a hajós parádéját hozta fel, amelyet azután tartottak tavaly szeptemberben, hogy az együttes megnyerte a Stanley Kupát. Azon az ünneplésen azonban sajtóhírek szerint maszk nélküli, a távolságtartás követelményeit figyelmen kívül hagyó drukkerek is jelen voltak.

(MTI)