(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Gina Carano jelenleg nem áll a Lucasfilm alkalmazásában, és nincs is terv arra vonatkozóan, hogy a jövőben az legyen. Mindazonáltal embereket kulturális és vallási identitásuk alapján megalázó közösségi médiás posztjai undorítóak és elfogadhatatlanok" - közölte a Disney leányvállalatának egyik szóvivője, miután az elmúlt napokban a Twitteren hashtag-kampány indult Carano kirúgásáért. Carano egy időközben törölt Instagram-sztorija váltott ki felháborodást, amiben a harcművész-színész látszólag a zsidók holokauszt idején elszenvedett üldöztetéséhez hasonlította azt, amit Donald Trump támogatóinak kell most megélniük. Carano korábban gúnyolódott a kötelező maszkviselésen, összeesküvés-elméleteket terjesztett a választási csalásról, és több, a Black Lives Mattert és a genderidentitást kifejező névmások használatát gúnyoló posztot is közölt (444.hu)
1. fejezet: Baljós árnyak
Imádom a Mandalorian (Mandalori) világát. Annyira tökéletesen el lett találva, ahogy filmes tartalom már régen. Tökéletes hangulat, magával ragadó zene, látványvilág. És persze a figurák! Eddig csak Christian Baleről és Josh Brolinról tudtuk, hogy kábé a vádlijukkal is tudnak játszani, de most Pedro Pascal is megmutatta, hogy egy kiváló színész fémsisakkal a fején is képes egy irgalom nélküli legyőzhetetlen fejvadászból egy önfeláldozó halandóvá válni.
Persze, Carl Weathers (Greef Carga) felbukkanása és rendezése - valamint az utalások az 1987-es Ragadozóra -, és például Timothy Olyphant (Cobb Vanth) nyugodt fölényeskedése szintén emelték egy-egy epizód színvonalát.
De nekem mégis csak Cara Dune tetszett...
2. fejezet: A klónok támadása
Mert Gina Caranoval egy olyan figura jutott vissza a képernyőre, amelyik nagyjából a 90-es évek elején/közepén kikopott a moziból.
Nem tudom, ki emlékszik még arra, hogy például az extra maszkulin korai Jean-Claude Van Damme filmekben is gyakran szerepelt egy-egy (testépítő) női harcos, aki bár egyáltalán nem volt érzéki, viszont önálló szexuális igénnyel rendelkezett. Az utolsó ilyen amazon Xena (Lucy Lawless - te jó ég, ő is már 52 éves...) volt, és jellemző, hogy a csodálatos Gal Gadot is egy teljesen feminin Wonder Woman.
Cara Dune ezzel szemben egy tökéletesen képzett ex katona, aki a démonai elől menekülve maga mögött hagyta a társadalmi elvárásokat, és egy távoli kocsmában verekszik szórakozásból (vö.: John Rambo életútjával). S mindezt úgy, hogy közben elhisszük, ezek valódi ütések - ami egyértelműen annak köszönhető, Gina Carano civilben ketrecharcos (is).
Persze, hogy már a "messzi-messzi galaxisban" is csajok mentik meg a világot, az nem a véletlen műve...
3. fejezet: A Sithek bosszúja
Hiszen változik a való világ is (nem a valóságshow).
Amúgy nekem nincs bajom a pozitív diszkriminációval, a kvótákkal. Még ha nem is értek egyet a szemléletváltoztatás minden egyes részletével, de az iránnyal nincs különösebb bajom. Annak tudatában is így gondolom, hogy a változás nem teljesen organikus, és néhány esetben bizony kikényszerített.
Lefordítva, tudom, hogy a píszí világ terméke Cara Dune, és az is, hogy asztalra feltett csizmával beszélhetett férfiakkal, de én így is menőnek és hitelesnek tartottam a pozícióját. Viszont mivel sajnos őt a píszí teremtette, ezért bár legyőzhetett bármennyi birodalmi rohamosztagost, a cancel culturerel szemben esélye sem volt. Neki sem.
Kár érte.