Jakab: nyitni kell, az embereknek vissza kell adni az életüket!

Jakab: nyitni kell, az embereknek vissza kell adni az életüket!

Egyre többen veszítik el a megélhetésüket, akinek volt, az is felélte már a megtakarításait, az egészségügy kimerült, több iparág szétesett, az emberek segítséget várnak a kormánytól – erről Jakab Péter beszélt hétfőn az Országgyűlésben.

A Jobbik elnöke bírálta, hogy a válság alatt államtitkárok kaptak jutalmakat kiemelkedő teljesítményük elismeréseként azon ápolók és más ágazatok dolgozói helyett, akik a járvány alatt folyamatosan szolgáltak. Kérdőre vonta a kormánypárti képviselőket amiatt, hogy Németh Szilárd államtitkárnak vajon milyen kivételes képessége lehetett, de kiemelte Orbán Balázst és Dömötör Csabát is, kijelentve:

a hazudozásért és lopásért nem dicséret, hanem büntetés jár.

A frakcióvezető kifogásolta azt is, hogy a kormány újabb nemzeti konzultációt indít, a politikus szerint ez ugyanis arra utal, hogy a felhatalmazási törvény sem volt elegendő segítség a döntéshozatali folyamatok során.

Nem tudják eldönteni, hogy lehet-e inni egy kávét egy presszóban, vagy csak a tömött buszon szabad utazni

– mondta Jakab.

Nyitni kell, különben végleg bezárunk -  jelentette ki a jobbikos politikus, sürgetve a kormányt, hogy kezdje meg a járványügyi korlátozások fokozatos és szakszerű enyhítését.

Jakab Péter napirend előtti felszólalásában kritizálta Mészáros Lőrinc kormányzati strómant is, aki a válság ellenére 400 milliárdról 500 milliárd forintra növelte vagyonát.

„Honnan vették el ezt a pénzt?”

- kérdezte, rávilágítva, hogy Orbán Viktor barátjának már több pénzt írattak a nevére, mint amekkora vagyona a brit királynőnek van, pedig Mészáros - mint fogalmazott - „csak egy udvari bolond”.

A frakcióvezető rávilágított, úgy nőtt 4 százalékkal a minimálbér, hogy közben 7 százalékkal gyengült a forint, tehát összességében negatív folyamat zajlott le.

„Ne szórakozzanak, ne konzultálgassanak, ne provokálják tovább az embereket, mert éhséglázadás lesz”

- magyarázta Jakab, aki szerint a kormánynak minden anyagi és jogi eszköze megvan rá, hogy rendezze a válságot, ha pedig ez a kétharmados többséggel sem működik, akkor adják vissza a mandátumukat és keressenek más munkát.

Válaszában Orbán Balázs államtitkár amiatt gyúnyolódott Jakab Péteren, mert a jobbikos politikus „dühös”, majd szokás szerint azért bírálta, mert jobboldali pártként összefogott a baloldali pártokkal az ellenzéki összefogás keretében.

Felszólalásában újra elmondta azokat a panelmondatokat, hogy az ellenzék nem támogatta a járvány elleni védekezést, sőt Jakab Pétert egyenesen oltásellenesnek nevezte amiatt, mert egyelőre nem bízik a kínai vakcinában.

Ezt követően Orbán Balázs odáig jutott, hogy valójában az ellenzék az egyik legnagyobb akadálya az újranyitásnak.