Gyermeke játékpisztolyával ment rabolni egy férfi

Gyermeke játékpisztolyával ment rabolni egy férfi

A rendőrség honlapja szerint egy férfi 2021. február 13-án reggel bement egy szigethalmi festékboltba, fegyverrel vagy annak utánzatával fenyegette az eladót, és közben az üzlet bevételét követelte tőle. A sértett ijedtében az üzlet hátsó részébe menekült, támadója pedig pénz nélkül távozott.

B. Ferenc ezt követően egy szigetszentmiklósi csemegeboltot vett célpontba, ahol ugyanazzal a módszerrel pénzt követelt. Ez alkalommal bevált a fenyegetés, az alkalmazott átadta neki a bevételt, majd a támadó a zsákmányával együtt elmenekült a helyszínről.

A Pest megyei nyomozók pár órán belül azonosították az elkövetőt.

A szigetszentmiklósi férfi kihallgatása során a gyanúsítás ellen panaszt nem tett, a bűncselekmény elkövetését elismerte. Elmondta a rendőröknek, hogy

fia játékpisztolyát látta meg reggel a kocsijában, innen jött az ötlet, hogy annak segítségével mindenképpen pénzt kell szereznie. A rabolt összegből elmondása szerint megtankolt, gyógyszert és kábítószert is vásárolt.

A 26 éves férfivel szemben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Rablási Alosztálya - őrizetbe vétele mellett - fegyveresen elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a büntetőeljárást.