A „pecsételő és aláíró” elnök helyett közvetlen államfőválasztást szeretne a Jobbik

Áder János
Fotó: MTI/Soós Lajos

Áder János „bábuként” eddig is legitimált mindent, amit Orbán Viktor és a Fidesz ráparancsolt – reagált Facebook-videójában Brenner Koloman, az Országyűlés alelnöke arra, hogy Áder János már alá is írta a Fidesz által újabb 90 napra meghosszabbított felhatalmazási törvényt.

"Vádpont" lesz Orbán ellen: a kormánypárti többség 90 napra ismét megszavazta a felhatalmazási törvényt

Ahogy azt ígérték, az ellenzék nem szavazta meg az újabb 90 napos rendkívüli felhatalmazást Orbán Viktor számára, egyszersmind nemet mondtak a kormányzat kisstílű húzására is, mely arra kötelezte volna az Országgyűlés egészét, hogy elismerjék a koronavírus-járvány elleni eddigi védekezés sikerességét. Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje szerint azonban vádpontként fogalmazzák majd meg a válságkezelésnek álcázott fideszes közpénzlopást 2022 után.

A Jobbik politikusa kritikájában úgy fogalmazott, az államfőnek

a nemzet egységét kellene képviselnie, és nem a mindenkori kormánytöbbség érdekeit néznie.

Brenner szerint a kormánypárt hiába érvel a vírusválsággal, mert a kormány megbukott a válságkezelésben. Ennek alátámasztására felhozta:

  • 14 ezer magyar ember halt meg,
  • százezrek váltak munkanélkülivé,
  • a kis- és középvállalkozások sorra kénytelenek bezárni kapuikat.

Az ellenzéki képviselő rámutatott, nem megoldotta a válságot, hanem saját köreit hizlalta fel, hogy azután

a tönkrement vállalkozásokat is a Fidesz-közeli oligarchák vásárolhassák fel.

Úgy vélte, Áder egyetlen feladata, hogy pecsételjen és aláírjon, ezért Brenner pártja nevében azt javasolja, hogy

a köztársasági elnököt a magyar polgárok közvetlenül választhassák meg,

aki azután nem a mindenkori magyar kormányt, hanem a magyar polgárokat képviselné.

A jobbikos honatya arra is felhívta a figyelmet, hogy a felhatalmazás időszakában egyre jobban látszik az egypárti túlhatalom veszélye. Úgy látja, veszélyes, hogy Orbán és a Fidesz kivezeti az országot az Európai Unióból, amit az is bizonyít, hogy „keleti autokrata vezetők előtt hajbókol”, valamint belülről bomlasztja az Európai Uniót.

Brenner azt mondta,

videósorozatban fogják bemutatni Áder János bábi mivoltát,

és azt, hogy „milyen dicstelen szerepet játszik az egypárti fideszes túlhatalom kiépítésében”.