A drámai járványadatok mellett jól halad a lakosság átoltása is

A drámai járványadatok mellett jól halad a lakosság átoltása is

Az eddigi 6,5 millió helyett már 10 millió 870 ezer adag Pfizer-BioNTech-oltóanyagot kötött le Magyarország, ezzel is növelve az ilyen típusú védőoltás mennyiségét az országban – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján hétfőn.

Müller Cecília elmondta, hétfő hajnalban újabb, 280 ezer adag orosz Szputnyik V védőoltást tartalmazó szállítmány indult el Budapest felé. Ebből a mennyiségből 100 ezer adag a második oltásként beadható vakcina és 180 ezer az első dózisú oltóanyag. Ez jelentős szállítmány, amellyel nagymértékben növelhető a beoltottak száma – hangsúlyozta a tisztifőorvos.

Az oltási adatokról szólva jelezte, 685 247 ember az első, 251 691 pedig már a második adag vakcinát is megkapta, ezzel a lakosság arányát tekintve Málta és Dánia után Magyarország lett a harmadik legjobban átoltott ország az Európai Unióban.

Az országos tisztifőorvos úgy fogalmazott: „nehéz hetek várnak ránk”, a helyzet komoly, és „minden erőnket” a járvány megfékezésére kell fordítani. Éppen ezért – mondta – módosítottak az oltási terven, hogy

minél többen minél előbb megkapják legalább az első dózist valamelyik oltásból, hiszen már egy oltással is ki lehet küszöbölni a fertőzés okozta súlyos szövődményeket.

Ismertetése szerint a Pfizer-vakcinánál a 21. napról a 35. napra halasztják a második oltást, míg az AstraZeneca-vakcinánál – az alkalmazási előirat szerinti maximális időtartamot kihasználva –, a 12. héten adják be a második dózist.

Hangsúlyozta: az új oltási protokoll március 1-jétől, azaz hétfőtől érvényes. A második adag későbbre halasztása azokat érinti, akik csak most fogják megkapni az első oltást. Jelezte: aki már megkapta az első adagot, annak az oltási lapon szereplő dátum az irányadó, akkor kell megjelennie a második dózisért.

Müller Cecília kiemelte: mindenki meg fogja kapni a második oltást is.

Így alakítja át Müller Cecília az oltási tervet

A Pfizer/BionTech gyártó által előállított Comirnaty vakcina esetében a két védőoltás közti időintervallum 3 hétről 35 napra (azaz 5 hétre), míg az AstraZeneca oltószere esetében 4 hétről 12 hétre módosul - derül ki az ATV birtokába került, Müller Cecília országos tiszti főorvos által szignált utasításból.

A szakember beszámolt arról is, hogy az amerikai gyógyszerhatóság (FDA) engedélyezte a Janssen Pharmaceutica (Johnson and Johnson) egyadagos, koronavírus elleni vakcináját, és a gyártó kezdeményezte, hogy megkaphassa az európai forgalomba hozatali engedélyt is. Ez az oltóanyag hasonló technológiával készült, mint az orosz Szputnyik V és az AstraZenecáé:

nem fertőző, úgynevezett adenovírust használnak az oltóanyag bevitelénél

– mondta.

A járványügyi adatokat ismertetve elmondta, 4326 új fertőzöttet regisztráltak, és péntek óta 652-vel nőtt azok száma, akiket kórházban ápolnak és 86-tal azoké, akik lélegeztetőgépre szorulnak. Jelenleg kórházban 5679-en, lélegeztetőgépen pedig 537-en vannak.

Ezek az adatok erőteljes növekedést mutatnak, így fontos, hogy még inkább odafigyeljen mindenki a higiénés és egyéb járványügyi szabályok betartására, és kérje a neki felajánlott oltást – figyelmeztetett a tisztifőorvos.

Úgy fogalmazott: aki válogat és egy számára „szimpatikusabb” oltásra vár, akár heteket is veszíthet, amíg védett lehet, „ami a jelenlegi járványügyi helyzetben nagyon megfontolandó”.

Szomorú rekord: már 15 ezer magyar embert ölt meg a koronavírus

Meghalt 84, többségében idős, krónikus beteg ember, és újabb 4326 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn. Előző nap 72, azelőtt pedig 107 áldozat volt, így a számok eléggé csapongóak. Az áldozatok száma átlépte a 15 ezer főt. A kormányzati portálon azt írták: 432 925-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma.

Müller Cecília beszélt arról is, hogy valószínűleg romlani fognak a járványügyi adatok, hiszen országszerte emelkedik a vírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízmintákban. Nagyfokú emelkedés látszik Békéscsabán, Budapesten, Kecskeméten, Pécsett és Szekszárdon.

Arra a kérdésre, hogy mérlegelik-e az iskolák bezárását, Müller Cecília az mondta: mindig minden járványügyi adatot, információt figyelnek és ezek függvényében hoznak döntést. Ugyanakkor – tette hozzá – nem zárható ki, hogy szükség lesz további járványügyi intézkedések bevezetésére.

Egyelőre nem is álmodhatunk szabad utazásról

A koronavírus-járvány harmadik hullámára tekintettel – a magyar állampolgárok életének és egészségének megóvása érdekében – a kormány március 15-én 24 óráig meghosszabbította az ország schengeni belső határszakaszán ideiglenesen bevezetett határforgalom-ellenőrzést és határőrizeti feladatokat – közölte Kiss Róbert, a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának helyettes vezetője a testület hétfői online sajtótájékoztatóján.

Emlékeztetett, a kabinet ugyaneddig az időpontig meghosszabbította a veszélyhelyzet második ütemében meghozott védelmi intézkedéseket is, és szigorította az üzleti, gazdasági célú beutazással kapcsolatos szabályokat. Maradnak a maszkviselésre, kijárási tilalomra, közterületi gyülekezésre, rendezvénytartásra, illetve üzletekre, szolgáltatási helyekre vonatkozó védelmi intézkedések.

Az üzleti utakra vonatkozó új rendelkezések szerint

a magyar állampolgárra hazatérésekor az általános beutazási karantén kötelezettség vonatkozik, azaz automatikusan hatósági házi karanténba kerül, kivéve, ha a kiutazás célországa az EU tagja vagy tagjelöltje, vagy az európai gazdasági térség tagállama vagy azzal azonos jogállású, továbbá Nagy-Britannia és Észak-Írország, és a belépő magyar állampolgár az utazás üzleti célját tudja igazolni

– ismertette Kiss Róbert.

A koronavírus-járvánnyal összefüggésben megjelenő csalók korábban rossz minőségű maszkokat, fertőtlenítő szereket kínáltak, a vakcinák megérkezésével pedig megjelentek az illegálisan árult védőoltások is.

A valódi, bevizsgált védőoltásokhoz azonban csak az állam által biztosított módon lehet hozzájutni. „Koronavírus elleni csodaszer nem létezik”

– hangsúlyozta Kiss Róbert.

Az elmúlt hétvégén a rendőrök 618 emberrel szemben intézkedtek a maszkviselési kötelezettség megszegése miatt, így a védelmi intézkedések bevezetése óta összesen 27 230-ra emelkedett az emiatti rendőri intézkedések száma. 541 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a 10 ezer lakosúnál nagyobb településeken a közterületi maszkviselésre vonatkozó önkormányzati rendeletben foglaltak megszegése miatt.

Hétvégén a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt 21 emberrel szemben intézkedtek a tömegközlekedésben, 56 emberrel szemben pedig üzletekben, bevásárlóközpontokban.

A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 842 rendőri intézkedésre volt szükség. Ebből 214-szer az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 628 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitva tartására vonatkozó szabályokat nem tartották be.

A vendéglátóhelyeken tartózkodás tilalmának megszegése miatt az elmúlt hétvégén 20 emberrel szemben intézkedtek. Pénteken Zuglóban ellenőriztek egy sörözőt, 8-an a söröző előtt közterületen szeszesitalt fogyasztottak, őket a rendőrök figyelmeztetésben részesítették, az üzemeltető felelősségét közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálják.

Az elmúlt hétvégén összesen 1661 emberrel szemben intézkedtek a kijárási tilalom megszegése miatt, így összesen 44 492-re emelkedett a kijárási tilalmat megszegők elleni intézkedések száma – mondta az operatív törzs ügyeleti központjának helyettes vezetője.

(MTI)