Malőr – az orosz kormánypárt aktivistái tévedésből megkoszorúzták a magyar hadifoglyok tömegsírját

Malőr – az orosz kormánypárt aktivistái tévedésből megkoszorúzták a magyar hadifoglyok tömegsírját

A Haza Védelmezőinek Napja előestéjén az orosz-kazah határtól nem messze fekvő Orszk városának környékén az Egységes Oroszország ifjú aktivistái két helyen is virágot helyeztek el:

  • Anatolij Puzikov, a Szovjetunió Hősének házánál,
  • és az egykori hadifogolytábor területén található, magyar nyelvű emlékműnél, írja a 444.

Ez utóbbit azoknak a második világháborús magyar katonáknak az emlékére állíttatták a hozzátartozók, akik ebben a táborban veszítették életüket. A pártakció neve egyébként az “Óvd meg a hősök emlékét!” volt.

Az iskolapadban azonban érdemes figyelni, ez alól pedig nem kivétel a történelem óra sem. Az ifjú putyinisták ugyanis a jelek szerint olybá tűnik, nem voltak tisztában azzal, hogy a magyarok akkor még nem szoros szövetségeseik voltak, hanem épp ellenkezőleg.

Amikor pedig a sajtó érdeklődni kezdett az aktivisták a megmozdulásról, ők sebtiben azon voltak, hogy megpróbálják eltüntetni a közösségi médiába korábban kiposztolt képeket. Ez azonban nem sikerült.

A kormánypárt később nyilvánosan bocsánatot kért, elismerve: fiataljaik biztosak voltak benne, hogy Magyarország a Szovjetunió oldalán harcolt.