Súlyosbodó járványhelyzet – egyre több iskolában emelkednek az esetszámok

Súlyosbodó járványhelyzet – egyre több iskolában emelkednek az esetszámok

Van olyan tiszamenti általános iskola, ahol a 35 fős tanári karból 33-an igazoltan elkapták a koronavírust, mondta a Népszavának Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke.

A PSZ hétfőn levélben fordult a köznevelési államtitkársághoz annak érdekében, hogy az egyre súlyosbodó járványhelyzet miatt mihamarabb hozzanak döntést az iskolák ügyében.

A szakszervezet két megoldást is javasolt:

  • a középiskolákhoz hasonlóan minden általános iskola térjen át digitális oktatásra, a szülőknek pedig biztosítsák a 100 százalékos táppénzt, hogy otthon tudjanak maradni a gyerekekkel;
  • csak a felső tagozatos diákoknak rendeljenek el tantermen kívüli munkarendet, az alsóbb évfolyamokon pedig vezessenek be „hibrid” (online és tantermi) oktatást.

Szabó Zsuzsa azt is elmondta, tudnak olyan debreceni iskoláról, ahol 240 diákból mindössze 50 volt bent az elmúlt napokban: a többiek betegek vagy karanténban voltak. Egy fővárosi intézményben nemrég 748 tanulóból 573-an voltak otthon: többségük hatósági házi karanténban, egy részük azonban azért, mert szüleik nem engedték őket iskolába a fertőzéstől félve.

A PSZ megyei elnökeitől érkezett visszajelzésekből kitűnik továbbá, hogy különösen az északi és a déli határtelepüléseken lévő iskolákban nőttek – sok esetben meg is duplázódtak – az esetszámok. Szabó Zsuzsa azt is aggasztónak tartja, hogy

az új covid-variánsok gyorsan terjednek a gyerekek között, s nem maradnak tünetmentesek sem.

A vírusnak egyébként már egy középiskolás korú áldozata is van. Az operatív törzs kedden számolt be arról, hogy egy 16 éves lány veszítette életét koronavírus-fertőzés miatt, neki nyirokrendszert érintő alapbetegsége is volt. Hazánkban eddig ő a legfiatalabb áldozat.

Nemrégiben Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője, valamint Müller Cecília országos tiszti főorvos is azt mondta, mérlegelik a teljes digitális oktatás elrendelését.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere azt nyilatkozta a Blikknek, szükség lehet újabb szigorításokra. Ennek kapcsán példaként említette az iskolák bezárását, illetve az április elsején kezdődő tavaszi szünet előre hozását is. Az atv.hu megkeresésére pedig azzal próbálta nyugtatni a sokak szerint kései mérlegeléseket, hogy jelenleg feleannyi köznevelési intézményben van érvényben részleges vagy teljes tanügyi elrendelés, mint a második hullám tetőzésekor.

Arról azonban mintha elfelejtkezett volna említést tenni, hogy az esetszámok most talán a korábbinál is meredekebben emelkednek.

Lehet azt mondani, hogy még most sem olyan magasak a számok, de a fenti példákból is látszik, hogy egy-egy intézményben nagyon súlyos a helyzet. Talán nem kellene megvárni, amíg mindenhol ez lesz a jellemző, a vírus nem mérlegel

– véli Szabó Zsuzsa.

Hozzátette, sok iskolában már elhasználták azt az időkeretet is, amit a hiányzó pedagógusok eseti helyettesítésére ki lehetett írni.

A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület elnöke, Fábián Katalin a Népszavának azt mondta: kollégáitól egyre többször hallja, hogy a szülők – ha meg tudják tenni – inkább otthon tarják gyermekeiket. Fábián Katalin szintén azt tartaná helyesnek, ha egységes kormányzati döntés születne az ügyben, ezt pedig már rég meg kellett volna lépni.