Merkely Béla: a nyitás most kizárt, az újabb szigorítás pedig csak rajtunk múlik

Merkely Béla: a nyitás most kizárt, az újabb szigorítás pedig csak rajtunk múlik

Most nem lehet nyitni, tulajdonképpen korlátozó intézkedésekre lenne szép lassan szükségünk abban az esetben, ha nem tudjuk kordában tartani a számokat - közölte dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a magyar kormány hivatalos Youtube-csatornáján megjelent videóban.

Merkely Béla szerint az, hogy kell-e további korlátozó intézkedés, nagyrészt rajtunk is múlik; ezek elkerülése érdekében tartsuk be azokat a szabályokat, amelyek elő vannak írva és tavaly november óta meghatározzák a mindennapjainkat.

„Ha erre képesek vagyunk, és az összes szabályozást betartjuk, akkor talán nem lesz szükség újabb bezárásokra”

– mondta.

A szakember szerint a normális élethez való visszatérésre az egyetlen lehetőség a lépcsőzetes nyitás lehet majd, amiben először azok kapnak nagyobb mozgási lehetőségeket, akik már be vannak oltva, vagy pedig hat hónapon belül estek át a koronavíruson.

„Látjuk, hogy a koronavírus semmit nem veszített erejéből”

– jelentette ki az egyetemi vezető.