Jobbik: földhözragadtabb kérdések foglalkoztatják a magyarokat a luxusrepülőzésnél

OE-LEM
Youtube

Orbán Viktor egy szűkebb családi-baráti összejövetelen, illetve egy kormányülésen is elmondhatta volna a strómanjainak – írja a Jobbik közleményében –, hogy halasszák el a luxusútjaikat, meg hogy ne most repüljenek a Maldív-szigetekre, ezt tényleg nem kellett volna bemondania a rádióba, hiszen szinte mindenki ott ült volna körülötte, akit ez a „rendkívül fontos” kérdés érint.

A Jobbik szerint ugyanis a magyar embereket most már több mint egy éves kiéheztetés után, és egy ismételt bezárás előtt sokkal földhözragadtabb kérdések foglalkoztatják, semmint a járvány alatt az Orbán-familiárisok kiváltságának is tekinthető luxusrepülőzés, írják.

Például érdekli a magyar embereket, hogy hogyan lehet annyira felelőtlen Magyarország jelenlegi miniszterelnöke és az általa vezette kormány, hogy folyamatosan egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek a magyar embereket érintő legfontosabb kérdésekben. Például néhány hete Orbán Viktor és a mögötte felsorakozó fideszes papagájkórus arról hadovált, hogy a magyar emberek dönthetnek az újranyitásról, ma meg már mégsem, hanem újabb szigorítások jönnek

– fogalmaznak hozzátéve: a magyar emberek azt is kérdezik, miért kellett az újabb „nagy nemzeti” konzultációra költött milliárdokat beleszórni az Orbán-dublőrök zsebébe?

A Jobbik szerint a magyar emberek felteszik azt a kérdést is, hogyan fordulhat elő olyan fejetlenség az oltásoknál, miszerint a kormány lehetetlen helyszínekre, a lakhelyüktől száz kilométeres távolságra hívja a magyar állampolgárokat, és olyanokat is behívnak, akik már régen megkapták oltásaikat.

Tehát a magyar embereket tényleg érdekli, hogyan lehet annyira dilettáns kormánya, amelyik még a lakosság átoltását sem tudja normálisan – káosz és fejetlenség nélkül – megszervezni. Aztán azért is nagyon furdalja a kíváncsiság a magyar emberek oldalát, hogy hogyan kapnak majd fizetést, amiből jó esetben minden nap jut például a fideszesek által csak „proli” ételnek bélyegzett parizer vagy „komcsi” paprikás krumpli az asztalra

– olvasható a közleményben.

De kérdésként fogalmazza meg a párt azt is, miszerint Orbán Viktornak miért csak most jut eszébe, miért nem egy évvel ezelőtt, hogy az emberek bérét, bérkiesését valahogyan pótolni kell?

A vállalkozásaikból élő magyar emberek és családtagjaik pedig arra kíváncsiak – folytatja a Jobbik –, hogy

továbbra is csak az Orbán zsebébe termelő strómanok maradnak a támogatott listán, vagy felkerülhetnek-e esetleg a lepattanó morzsákért esetleg ők is. Segít-e végre a magyar vállalkozóknak a kormány, mármint azoknak, akiket nem Tiborcznak, Mészárosnak, Orbánnak, Garancsinak (etc.) hívnak?

Hozzáteszik, az immáron több mint 15 000 elhunytat gyászoló magyar családokat pedig „csupán” csak az érdekli, hogy hogyan fogják ezt az egészet túlélni.

A Jobbik közleménye végén utolsó kérdésként azt teszi fel:

Mindezek után összességében – a magyar embereket foglalkoztató kérdések és az azokra kapott kormányzati válaszok függvényében – felmerül a kérdés: vajon Orbánnak elgurulhatott a gyógyszere, vagy a kínai vakcina mellékhatása lehet a beteges nagyotmondás?