Két hónap alatt elértük a tervezett éves hiány harmadát

Két hónap alatt elértük a tervezett éves hiány harmadát

Az eddig meghozott intézkedések és a járványügyi kiadások következtében az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 539,7 milliárd forintos hiánnyal zárta az év első két hónapját – közölte hétfőn a Pénzügyminisztérium (PM).

Január-februárban a központi költségvetés 505,5 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 47,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 13,4 milliárd forintos többletet könyveltek el. Januárban még 198,8 milliárd forint többlettel zárt a központi alrendszer, eszerint 838,5 milliárd forint volt a februári deficit.

Az előző év azonos időszakában a központi alrendszer hiánya 254,6 milliárd forintot tett ki - jegyezte meg a minisztérium tájékoztatója.

A PM közleménye hangsúlyozza: a járványügyi és gazdasági védekezés forrásait a költségvetés a tavalyi évben maradéktalanul biztosította, ennek is köszönhető, hogy a magyar gazdaság 2020-ban az uniós átlag felett teljesített. Ahogyan a védekezéshez, úgy a vakcinák beszerzéséhez és a gazdaság újraindításához szükséges források is változatlanul rendelkezésre állnak a költségvetésben – szögezték le.

A február végére kialakult egyenlegre jelentős hatással volt, hogy míg 2021 első két hónapjában 128,8 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, ugyanakkor e két hónapban az uniós kiadások megközelítették a 481 milliárd forintot – közölték.

A február végéig felmerült kiadások közül kiemelték a közúti fejlesztésekre fordított 57,4 milliárd forintot, a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra kiutalt 50,7 milliárd forintot, a Modern városok program céljaira elköltött 42,0 milliárd forintot, a közlekedési ágazati programokra kifizetett 38,8 milliárd forint és az Egészséges Budapest programra   folyósított 28,7 milliárd forintot.

Emlékeztettek, hogy a tizenharmadik havi nyugdíj első részletének kifizetésére is februárban került sor, és elindult az orvosok több évig tartó, átfogó béremelési programja is.

Jelezték, hogy a járványügyi helyzetre való tekintettel a kormány meghosszabbította a bértámogatási rendszert minden bezárással érintett területre kiterjesztve.

(MTI)