Gigarazzia volt Belgiumban, 17 tonna kokaint foglaltak le

Gigarazzia volt Belgiumban, 17 tonna kokaint foglaltak le

A mintegy 1500 rendőr bevonásával kedden lezajlott akció során, amely egy kábítószer-, különösen kokainkereskedelemmel foglalkozó szervezett bűnözői csoport felszámolását célozta, egyebek mellett 17 tonna kokaint is lefoglaltak Belgiumban - közölte a helyi média szerdán.

Az MTI beszámolójában azt írja, az ország legnagyobb nemzetközi kikötőjét is magában foglaló város, Antwerpen ügyészségének tájékoztatása szerint a kedd hajnalban kezdődött, az egész országra, de különösen az észak-belgiumi Antwerpen és az ország északkeleti részében található Limburg tartományokra kiterjedő razzia keretében legkevesebb 200 házkutatást tartottak.

Az összehangolt művelet során 48 embert állítottak elő. A megtalált 17 tonna kokain mellett több mint 1,2 millió euró készpénzt, gyémántokat, ékszereket, luxusjárműveket, rendőrségi egyenruhát és fegyvereket is lefoglaltak.

Az átfogó akció nem csak a drogkereskedőket, hanem a velük együttműködő, pénzmosással foglalkozó bűnözőket, valamint a bűnelkövetést megkönnyítő, a csempészeket információkkal ellátó segítőket is célozta.

A két éven át tartó nyomozás során a rendőrséget egyebek mellett különféle titkosított rendszereken keresztül küldött, mintegy egymilliárd üzenet feldolgozása vezette nyomra - közölték.

Naponta több száz óceánjáró hajón több ezer konténer érkezik a tengerentúlról Antwerpen kikötőjébe. A kokainkereskedelem szempontjából a belga kikötőváros Európa egyik fő bejáratának számít. A városban és a kikötőben folytatott drogkereskedelem gyakran vezet erőszakhoz, bűnözői csoportok közötti fegyveres összetűzésekhez.