Hölvényi: jobb időkre tartogatja erejét a KDNP, ezért marad az Európai Néppártban

Hölvényi: jobb időkre tartogatja erejét a KDNP, ezért marad az Európai Néppártban

Mint ismert, miután a Fidesz európai parlamenti képviselői kiléptek az Európai Néppártból, a KDNP meglepő módon azt közölte, ők bizony maradnak az eddig frakcióban.

Búcsú a Néppárttól - A Fidesz szalad, a KDNP marad, a KDNP marad

Kissé meglepő, de a Fideszt nem követte a KDNP, azaz Hölvényi György nem lépett ki az Európai Néppártból. Az EUrológus szúrta ki, hogy a KDNP-s képviselő kiszivárgott információk szerint az ülésen a szavazás előtt azt mondta, hogy tovább fog dolgozni azon, hogy a Néppárt megőrizze a kereszténydemokrata karakterét.

Hölvényi György, a párt EP-képviselője az InfoRádióban arról beszélt, 

jobb időkre tartogatja erejét a KDNP, ezért marad az Európai Néppárt frakciójában a Fidesz kilépését követően.

A politikus elmondta, a KDNP elnöksége eldöntötte, hogy tekintettel a 30 éves tagságra, elég mélyek a gyökerek arra, hogy „egy ilyen sajátos, nagyon nem várt és rossz helyzetben vállalja a párt maradást”.

"Nem akarjuk elhinni, hogy Európa egyik legsikeresebb politikai formációja tartósan kimarad a politikai kereszténydemokrata középből. Most egy nagyon eldurvult konfliktusról volt szó. Számunkra a maradás tűnt a legjobbnak, ha ez most nem is könnyű"

- fogalmazott Hölvényi.