Megérkezhettek az első oltási igazolványok azokhoz, akik már megkapták a vakcina második adagját

Megérkezhettek az első oltási igazolványok azokhoz, akik már megkapták a vakcina második adagját

Megérkeztek az első oltási igazolványok azokhoz, akik már megkapták a koronavírus elleni vakcina második adagját is, írja a hvg.hu.

A portál által látott igazolványon a tulajdonos neve, a személyi igazolvány- és útlevélszáma, az oltás ideje, illetve az igazolvány sorszáma szerepel amellett, hogy van rajta egy QR-kód. Ezt leolvasva jelenleg az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér kezdőoldala jelenik meg a telefon keresőjében.

Az igazolvány hátoldalán kétnyelvű szöveg olvasható arról, miszerint az csak útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal együtt érvényes, s nem átruházható.

A portál olvasója azt is elmondta, az okiratot sima levélben dobta be a postás a postaládába, a feladónál a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. neve szerepelt, visszaküldeni pedig a fővárosi kormányhivatalnak lehet.

Emlékezetes, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter februárban azt mondta, lesz oltási igazolvány, arról azonban, hogy ennek birtoklása milyen jogosultságokkal jár majd, továbbra sincs információ.

Az Európai Unió (EU) egyébként kedden jelezte: az unióban nem engedélyezett vakcinák is bekerülhetnek majd az EU oltási igazolványába.

Az, hogy a portál olvasója már megkapta az okiratot azért is érdekes, mert szerdán derült ki, az ANY Biztonsági Nyomda 2023. március 1-ig szóló szerződést írt alá a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársasággal a védettségi igazolványok szállítására.