Tűz volt egy magyar kórházban, 128 beteget mentettek ki az épületből

Tűz volt egy magyar kórházban, 128 beteget mentettek ki az épületből

Tűz keletkezett a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház hotelépületében csütörtök hajnalban, egy ötödik emeleti kórteremben két mennyezetre függesztett televíziókészülék égett, a tűz miatt 128 beteget kellett kimenekíteni - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Közlésük szerint a mentésben harminchét tűzoltó vett részt tíz járművel. A helyszínre székesfehérvári, sárbogárdi, pétfürdői és pusztaszabolcsi hivatásos tűzoltók érkeztek, akik a nagy füst miatt légzőkészülékben mentek be az épületbe.

Az 5. emeletről, valamint a 4. emelet egy részéről és a felette húzódó négy szint füsttel telített szárnyaiból hozták ki a betegeket. Többségüket betegágyában tolva mentették ki a kórház dolgozóival, rendőrökkel és katonákkal együttműködve - tették hozzá.

A tűzoltók porral oltóval fújták le a lángoló televíziókészülékeket, hőkamerával átvizsgálták a mennyezetet, a füsttel érintett folyosókat átszellőztették, majd az 5. emelet kivételével segítették a betegek visszatérését a kórtermekbe.

A betegeknek nem esett baja, egy kórházi dolgozó a füst belélegzése miatt könnyebben megsérült. A tűz okát, körülményeit a katasztrófavédelem vizsgálja - olvasható a közleményükben.