Beteges hazudozónak tartja Orbánt a Jobbik

Beteges hazudozónak tartja Orbánt a Jobbik

A Jobbik úgy látja, Orbán Viktor már sportot csinál abból, hogy minden héten mond valami olyat, amiért tőlünk nyugatra már egy is elegendő lenne az azonnali lemondáshoz, a párt szerint most például azt, hogy „ő már novemberben látta, hogy nagy baj lesz”.

Az ellenzéki erő ezt szembeállítja azzal, hogy hogy a kormányfő nemrég még a nemzeti konzultációval kampányolt a nyitásról, meg azt állította, „hogy mi támadunk, a vírus pedig védekezik”, és persze egy hétvége alatt beoltják a teljes magyar lakosságot – reagált a Jobbik a miniszterelnök vasárnap reggeli rádióinterjújára.

Orbán Viktor szerint érzik az egészségügyi dolgozók, hogy "rajtuk áll az emberek élete"

A szokásos pénteki rádióinterjúját vasárnap tartotta meg Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő szerint, ha a következő hetekben nem bukkan fel olyan vírusvariáns, ami ellen nem jók az oltóanyagok, akkor javulás várható. Elmondta, hogy több tényzeő is számít az oltással kapcsolatban, ugyanis legyen, akinek beadják, kell olyan orvos, aki beadja, valamint szükség van vakcinára is.

A Jobbik szerint Orbán viselkedése a Napóleon-komplexus, illetve a megalománia és cezarománia kórképeit mutatja. Így pedig máris van értelme Orbán egymásnak ellentmondó, egymásra licitáló kijelentéseinek – vélik.

Az ellenzéki párt szerint a valóság az, hogy Orbánék nyáron nem a második hullámra készültek, nem megelőzték a bajt, nem adtak meg minden segítséget az egészségügynek, hanem

csak lopták a közpénzt, halogatták a járványkezelést, illetve egy olyan felelőtlen átalakítást vittek véghez, amely több ezer, az egészségügyben dolgozó ember felmondását eredményezte.

Ma pedig már ott tartunk, hogy lassan olyan mértéket ölt az egészségügyi humánerőforrás-hiány, hogy mostantól rezidensek is végezhetnek önállóan egészségügyi tevékenységet – húzta alá a párt, hozzátéve,

csak a minden kormányzati megaláztatás dacára még az egészségügyben maradt dolgozók és orvosok emberfeletti teljesítményének tudható be, hogy még nem omlott össze a betegellátás.

A közlemény zárásaként a Jobbik felteszi a kérdést:

ha Orbán Viktor már novemberben látta, hogy baj lesz, akkor néhány hete miért akart a nyitásról konzultálni?

Jakab Péter, a párt miniszterelnök-jelöltje a kormányfői interjúra korábban úgy reagált, a mostani helyzetet hívják káosznak.

A Jobbik elnöke szerint az Orbán-kormány a káoszba irányította az országot

Saját közösségi oldalán reagált Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje Orbán Viktor ma reggeli rádióinterjújára, ahol a miniszterelnök többek között arról beszélt, hogy járványügyi szempontból a legnehezebb hét vár az országra. A Jobbik elnöke arról írt, hogy "a miniszterelnök ma reggel a rádióban arra a kérdésre, hogy mikor nyithat az ország, azt válaszolta, aki ezt tudja, az valószínűleg a jövő heti lottószámokat is ismeri.