A kormánypárti képviselők kivonultak a parlamentből a járványügyi intézkedések tárgyalása helyett

A kormánypárti képviselők kivonultak a parlamentből a járványügyi intézkedések tárgyalása helyett

Határozatképtelen volt az Országgyűlés szerdára meghirdetett rendkívüli ülése, miután azon a Fidesz és a KDNP frakcióinak képviselői nem jelentek meg. A rendkívüli ülést a plenáris ülés utáni időpontra hirdette meg Kövér László házelnök, ugyanakkor a kormánypárti politikusok ezt már nem várták meg, elhagyták az üléstermet.

Az ellenzéki frakciók közös kezdeményezésre „a koronavírus-járvány elleni oltások beadása kapcsán kialakult káosz megszüntetéséről” és „a gazdasági válság kezelése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről” tárgyalt volna az Országgyűlés.

A megjelent képviselők napirend előtti felszólalásaikban élesen bírálták a kormánypárti politikusokat amiatt, hogy elhagyták az üléstermet és ezzel lehetetlenné tették a munkát.

Kocsis-Cake Olivio párbeszédes képviselő felszólalásában arról beszélt, a kormány saját kommunikációja szerint sosem tud hibázni, mindenért Brüsszel a hibás. Kitért rá, hogy jelenleg olyan elemeket hiányol az uniós vakcinaszerződésekből a magyar kormány, amilyeneket az általa kötött kínai és orosz szerződésekben sem lehet megtalálni, tehát olyat kérnek számon, amit ők sem teljesítettek. A képviselő szerint a kínai és orosz vakcinaszerződésekben Magyarországnak alárendelt szerepe van. Kijelentette: ha az egészségügy nem bírja a terhelést és emiatt akár egyetlen emberrel több is meghal, akkor „ne arcoskodjon” a magyar kormány, hanem kérjen nemzetközi segítséget.

Keresztes László Lóránt LMP-s képviselő felszólalásában külön felhívta a figyelmet arra, hogy teljesen üresek a kormánypárti padsorok, ezek alapján a fideszesek nem érezték úgy, hogy beszélni kellene a válságról.

A politikus szerint gyávaság volt a kormánypártiak részéről, hogy nem jelentek meg „az ellenzék által felelősen összehívott” rendkívüli ülésen.

A DK-s Varju László azzal érvelt, a rendkívüli ülés olyan ügy miatt jött létre, aminél jelenleg nincs fontosabb, a fideszes képviselők mégsem jelentek meg. A járványügyi intézkedéseket „összeomlás-történetnek” nevezte, kitérve arra, amikor több mint 70 ezer ember nem kapott oltást az összeomlott rendszer miatt. Azt nem tudni – jegyezte meg -, hogy közülük azóta hányan lettek betegek, vagy hányan hunytak el. A politikus a kormánytól bocsánatkérést követelt, valamint azt, hogy vizsgálják ki az ügyet és hozzák nyilvánosságra az oltási tervet.

Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő szerint a kormány nem védekezik, inkább versenyzik, miközben nem beszél a munkájukat elvesztett emberekről és azokról a nyugdíjasokról sem, akik egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülnek az elszállt élelmiszerárak miatt. Kiemelte, hogy az emberek egyre jobban félnek, mert nem hallanak megnyugtató információkat a cenzúrázott kórházi állapotokról.

Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő a gazdaságvédelmi intézkedéseket bírálta, szerinte nemzetközi kitekintésben látható, hogy 80-90 százalékos bértámogatásokat kapnak a bajba jutott emberek, míg a magyar kormány csak a dolgozók 5 százalékát érintő csomagot dolgozott ki. Mivel a Fidesz-KDNP képviselői nem jelentek meg az ülésteremben, Z. Kárpát úgy fogalmazott,

„Vádolom őket a magyar munkavállalók elárulásával!”

A jobbikos képviselő úgy látja, más országokhoz képest az Orbán-kormány csak „teszetosza” módon működik a járvány alatt, még a vállalkozóknak nyújtott hitel kapcsán is apróbetűs részek döntenek arról, hogy a bank valóban ad-e pénzt.

„Vádolom a kormányt a munkáltatók, a kisvállalkozók elárulásával”

- fogalmazott, azzal indokolva, hogy helyettük a kormány a multinacionális nagyvállalatokat menti ki a válság kárai alól, közpénz-milliárdokkal támogatva őket. Z. Kárpát Dániel szerint azoknak a kis- és középvállalkozásoknak, melyek bevétele legalább harmadával csökkent, vissza nem térítendő, apróbetűs részek nélküli, 1-2 millió forintos állami támogatást kellene adni.

A jobbikos politikus kijelentette: a gazdasági csomagot elhozták, de nem tudják megvitatni a kormánypártiakkal, mert nincsenek bent a munkahelyükön.

Mivel az Országgyűlés a Fidesz és a KDNP képviselőinek távozása miatt határozatképtelen volt, a napirend előtti felszólalásokkal véget ért a rendkívüli ülés.

Félre ne értsetek, engem nem zavar, ha eltűnnek az életünkből, csak akkor azt tegyék meg hivatalosan is, mert amit most csinálnak, az nem más, mint jelen esetben nem közönséges, hanem közveszélyes munkakerülés. Közveszélyes, mert akkor csinálják, amikor a legkeményebben kellene dolgozni.

- reagált a rendkívüli ülés bojkottjára Jakab Péter. A Jobbik elnöke szerint a mai ülésen a Fidesz azzal, hogy megtagadta a parlamenti munkát, megtagadta az országot is, ezért itt az ideje, hogy az ország is megtagadja a Fideszt.