Az EP több frakciója is a jogállamisági eljárás alkalmazását sürgeti

Az EP több frakciója is a jogállamisági eljárás alkalmazását sürgeti

A nagyobb EP-frakciók arra szólíthatják fel az Európai Bizottságot, hogy vegyék komolyabban a jogállamiságról szóló szabályok betartatását, és gyorsítsák fel azok alkalmazását, ne várják meg az Európai Bíróság döntését, ahova Magyarország és Lengyelország fordult a jogállamisági kritériumok elfogadása miatt - írja a 444.hu a Politico cikkét alapul véve.

Hozzáteszik, hogy a héten esedékes plenáris ülésen fogadhatják el az erről szóló határozati javaslatot, melynek értelmében

a nagyobb frakciók akár bíróság elé is idézhetik a Bizottságot - ilyen aktusra pedig az EU történetében igen kevés példa volt.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a jogállamisági vizsgálat biztosítana arra lehetőséget, hogy az EU költségvetési támogatásait visszatarthassa az Európai Bizottság azon országoktól, melyek megsértették a meghatározott, s egységesen betartandó feltételeket. Ezek közé tartozik Lengyelország mellett Magyarország is, ám hazánk az utolsó pillanatban az Európai Bírósághoz fordult fellebbezni. Ugyanakkor a korábban 7-es cikkely révén életre hívott jogállamisági mechanizmus január óta érvényben van.

Jourová: Ha kell, Brüsszel jelentős összegeket tart majd vissza Budapesttől és Varsótól

Miután elkészült az EU jelentése az osztrák demokrácia helyzetéről, az Európai Bizottság alelnöke, Vera Jourová a Der Standardnak fejtette ki, hogy a legjobb volna a jogállami vita eldöntésére, ha a magyar és a lengyel polgárok a szavazóurnáknál tisztáznák a kérdést - írja a Népszava.

Az Európai Néppárt, a S&D (szociáldemokraták), a liberális Renew Europe, a Zöldek és a baloldali pártok frakciója terjesztette be az említett javaslatot. Ők kérik a jogállamisági eljárás határozott és gyors végrehajtását a Bizottságtól.

Most azt kívánják elérni az EP ezen pártcsaládjai, hogy ne lehessen a vonatkozó jogszabályon lazítani, ne késlekedjen a Bizottság, továbbá a követelmények alkalmazásához szükséges irányelvek legkésőbb idén júniusig megszülethessenek. Ennek hiányában az EP eljárást kezdeményezhet a Bizottság ellen.

Mint ismert, Vera Jourová, a Bizottság átláthatóságért is felelős alelnöke úgy véli, hogy Magyarország egy "beteg demokrácia". Szerinte független igazságszolgáltatás, valamint szabad és tisztességes választások nélkül nincs demokrácia, s ilyenformán a legaggasztóbb helyzetet hazánkban látja.