Vérfagyasztó tervezet: "Narancsisztánban már a tanárok számítógépeit is figyelnék"

Vérfagyasztó tervezet: "Narancsisztánban már a tanárok számítógépeit is figyelnék"

"A néppárti Jobbik a tanári szabadság megmaradt morzsái ellen indított újabb brutális támadásként értékeli azt az Észak-Koreába illő vérfagyasztó tervezetet, amely szerint a NERsevik hatalom a tanárok privát számítógépeibe is bele akar nézni a járvány alatt"

- fogalmazott közleményében a párt oktatási szakpolitikusa, Ander Balázs. 

A főként pedagógusok számára kiküldött, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által „elcsípett” megállapodástervezet elvben a digitális oktatáshoz is szükséges, az intézmény által biztosított számítástechnikai eszközök ellenőrzéséhez akar hozzájárulást kicsikarni. Mivel a tanárok többsége semmilyen eszközt nem kapott, gyakorlatilag úgy oldja meg az oktatást ezekben a nehéz időkben, ahogy tudja. A munkáltató tankerület az ellenőrzési jogát – rendkívül fondorlatos módon – a saját tulajdonú számítógépekre is kiterjesztené.

Természetesen törvénytelenül

- hangsúlyozta Ander Balázs.

A PDSZ egyébként a nedolgozzingyen.hu oldalon tájékoztatja a kollégákat a várható veszélyekről. Ebben igyekeznek leszögezni, nem kötelező aláírni ezt a megállapodást.

Az érdekvédő szervezet szerint a legpikánsabb dolog az ellenőrzés lenne.

Ez pedig a következőképpen történne a kormányzati elképzelések szerint:

  • "Mindjárt négy ember van jelen, amikor megtekintik a gépedet: az érintett Foglalkoztatott, azaz te, az adatvédelmi tisztviselő, az információbiztonságért felelős vezető, valamint az a vezető, akinek jelenlétét szükségesnek tartja a tankerületi igazgató. Tudtod nélkül – elvileg – nem hajtható végre ellenőrzés.
  • Ugyan kikötik, hogy magántartalmakat nem tekinthet meg a munkáltató, de azt is, hogy „amennyiben a fájl elnevezéséből egyértelműen és minden kétséget kizáróan kiderül, hogy magáncélú a tartalma, akkor a Munkáltató azt nem tekintheti meg”. Azaz ha nem derül ki egyértelműen és minden kétséget kizáróan, hogy a gyomorbiopsziánk eredménye van a fájlon a saját gépünkön, hát így jártunk. Azonnal fel kell hagyni a fájl ellenőrzésével – így a tervezet –, ha kiderül, hogy  megnyitott fájl magáncélú. Ne tároljunk tehát pikáns fotóinkat többé saját számítógépeinken.
  • Külön öröm, hogy „a mappát (könyvtárat) a Munkáltató megnyittathatja a Foglalkoztatottal – távoli hozzáférés esetén megnyitja – még akkor is, ha az elnevezése magáncélú tartalomra utal annak ellenőrzése érdekében, hogy a magán- és munkahelyi tartalmak elkülönítéséről meggyőződjön”. Azaz, összefoglalóan semmi, de semmi nincs biztonságban a gépünkön." 

Ander Balázs is szkeptikus:

  • "Ahelyett, hogy követnék – hogy mást ne mondjunk - a romániai példát, ahol az ottani pedagógusokat előre vették az oltási sorrendben, az egypárti túlhatalom kiépítésén gőzerővel ügyködő neobolsevik elvtársak az észak-koreai diktátort, Kim Dzsongunt másolják.
  • Ahelyett, hogy Narancsisztán – saját maguk urizálására kényesen ügyelő, luxusgéppel a dubaji luxusba sűrűn repkedő – Döbrögijei kifizetnék a Kásler miniszter által megígért 100%-os táppénzt a koronavírus által megfertőzött, megalázóan alacsony béren foglalkoztatott tanároknak, most inkább elvennék azok kevéske meghagyott szabadságát is.
  • Ahelyett, hogy a magyar pedagógusokban nem a társadalom lámpásait tisztelő, hanem azokat a Klebelsberg Központ cselédjeivé degradáló oktatáspolitika a hazai digitális oktatás korántsem fényes mindennapi gyakorlatának csorbáit igyekezne kiköszörülni, még a járvány alatt is inkább a mindent látó Nagy Testvért kívánják játszani."

A politikus hangsúlyozta, a Jobbik számára elfogadhatatlan a tanárok és a magyar emberek privát szféráját súlyos mértékben sértő arrogancia. Mi azt valljuk, hogy – a gyarmati ültetvények kasznármentalitása helyett – jólétre és szabadságra van szüksége ennek az országnak - tette hozzá.